Református reformáció

„Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16, 15-16)

Reformáció emlékünnepére készülve néhány elgondolkodtató kérdést szeretnék feltenni a tisztelt olvasónak. Mit jelent 2010-ben protestánsnak lenni, érezzük-e a reformátori alapelvek gyakorlati fontosságát a XXI. században?

Először Luther Márton (1517. október 31.), majd őt követően Kálvin János és a reformátorok egész sora harcolt a hitből való megigazulás tiszta evangéliumi tanítása mellett (Rm 3, 20–28). Hirdették, hogy az ember Isten kegyelméből, Jézus Krisztus váltsága által nyer üdvösséget, és nem a törvény vagy a jócselekedetek révén.

Akkor a reformátorok vallották a folyamatos reformáció elvét, vagyis az állandó önvizsgálatot, hitünk, egyházunk, szokásaink megvizsgálását, az ige mérlegére helyezését.

Ma sokan úgy gondolják, a pénz az, ami megtart, vagy a baráti kapcsolatok, a befolyásos emberek ismerete, vagy egy-egy jó pártban való lét. Vannak, akik különböző keleti vallásokban keresik a megigazulás lehetőségét.

A reformáció, vagy inkább Isten igéjének az újrafelfedezése helyrebillentette az akkor élő embereket. Isten Igéje naponként helyre akarja tenni a mi életünket is. Arra a helyre, amelyre az Isten eredetileg teremtette, s újrarendezni értékrendünket, dolgaink fontossági sorrendjét.

Hitvalló egyház vagyunk, s hadd tegyem fel a kérdést: miről tesz vallást a mi életünk? Krisztus kérdése ez: „Ti pedig kinek mondotok engem?” Kinek mondja a mai református ember Krisztust? Mit árul el rólunk a munkatársunkhoz, szomszédunkhoz, testvérünkhöz való viszonyulásunk?

Reformátoraink munkájának csak akkor van igazán haszna, ha a ma élő ember engedi, hogy Krisztus számára is feltegye ezt a kérdést. Az Ő kérdése elől nem lehet kitérni. Erre neked és nekem is meg kell adnom a választ. Ennek a bűnbánati hétnek a végén engedjük, hogy bennünket is megvizsgáljon Isten: valóban az számomra Krisztus, akinek Péter vallotta? Ha igen, akkor tudom, hogy keresnem kell az Ő akaratát mind az írott, mind a hirdetett ige által, s elfogadnom azt, hogy az Ő végtelen kegyelme az én bűnöm terhét is elveszi. Ha ezt az ember által „érthetetlen kegyelmet” megéreztem, akkor törekszem arra, hogy Isten dicsőségét és az embertársam javát szolgáljam.

Ezért kérnünk kell Isten vezetését, naponként megreformáló, visszaalakító Szentlelkét, hogy mind beszédünkben, mind cselekedeteinkben vallást tehessünk arról, hogy mi Krisztushoz tartozunk:

„Itt az idő, hogy a Lélek vezessen

s azt tegyük, amit az Úr ma ránk kiró:

nékünk kell újjászületnünk, úgy lesz csak

majd református reformáció!”

(Bódás János: Református reformáció)

Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese

Élő egyház - halott egyház. Egy gyülekezeti körlevélből

Az élő egyházban sok "zajos" gyerek és fiatal van, -
a halott egyház tökéletesen csendes.
Az élő egyházban mindig új utakat keresnek, -
a halott egyház soha nem változtat semmin.
Az élő egyház nagy álma az Isten Országa, -
a halott egyháznak rémálmai vannak.
Az élő egyház gyorsan növekszik, -
így hát nem emlékszik mindenki a másik nevére, -
a halott egyházban hosszú időn át változatlanok a nevek.
Az élő egyház bátorságra, előrehaladásra hív, -
a halott egyház soha nem kockáztat semmit.
Az élő egyház kötelessége a világmisszió, -
a halott egyház mindenét magának tartja meg.
Az élő egyház megbocsát és bocsánatért könyörög, -
a halott egyház soha nem vét hibákat.
Az élő egyház felhasználja hagyományait és lehetőségeit,
hogy szolgálja az embereket; -
a halott egyház az embereket használja fel
a hagyományok és lehetőségek megőrzésére.
Az élő egyházban tizedet fizetők vannak, -
a halott egyházban csak borravalót adnak.
Az élő egyház látja a kihívásokat és az alkalmakat, -
a halott egyház csak a problémákat és veszélyeket látja.
Az élő egyháznak istentisztelete van, -
a halott egyháznak csak aggodalmai.
Az élő egyház evangelizál, -
a halott egyház megkövesedik.
Forrás: Érted vagyok - 2000. október

Adatok a Pankotai Református Egyházközség történetéhez

Pankota az Alföld és a Zarándi hegyek találkozásánál elhelyezkedő kisváros, Aradtól 35 km-re észak-keleti irányban. Földrajzi adottságai, az éghajlat és a természeti kincsek révén rangos települése volt a vidéknek a legrégibb időktől kezdve. (Az arheológiai leletek bizonysága szerint a római korban Pankota határában húzódott végig a limes.) A honfoglaló magyarok közül az Ajtony nemzetség telepszik meg e vidéken. Eleinte a „görög módon felvett keresztyénség” volt honos közöttük, nyilván Szent István koráig. A keresztyénség megerősödését bizonyitja, hogy korán, feltehetően már a XII. században apátságot is alapitottak Pankotán a boldog Szűz tiszteletére, egy ismeretlen adományozó nagylelkűségének köszönhetően. A benedekrendi apátság olyan rangot kap a csanádi püspökség keretén belül, hogy 1219-ben a helybéli apát már mint biró itélkezhetett. Az apátság jelentősége idővel csak fokozódik, amint azt korabeli adatok is igazolják. Létrehozzák a pankotai főesperességet, mely a csanádi monostor után, 1337-től kezdve a legjelentősebb.Ez annak is tulajdonitható, hogy az 1241-es tatárdúlás idején e vidék – éppen a természet adta védőrendszereknek köszönhetően – nem szenvedett nagy pusztulást. Az apátság romjai a Kopasz-hegy lábánál ma is láthatóak. Tőle délre egy nagyobb erősség is létezett, melyről tudjuk, hogy már 1318-ban állott: Pankota vára. Az erősség azonban a XVI. sz. végén elpusztult. Ezt a várat adományozta Zsigmond király Losonczy László és István szörényi bánoknak. A főesperesség fennhatósága alá tartozott 1325-től a Károly Róbert álatal Lippára betelepitett minoriták ellenőrzése is. Az akkori főesperes, Miklós apát messzemenő támogatója volt a – később, a XVI. században nevezetessé vált – minorita latin iskolának. Ő maga is nagy műveltséggel rendelkező teológus volt, s a teológia mellet 1383-ban a prágai egyetemen jogot is tanult. Anyagi helyzetét tükrözi, hogy a volt püspökség területén a legnagyobb adófizető is volt, javai után.

A reformáció terjedésének első jelei Brandenburgi György őrgróf nevéhez fűződik, kinek fennhatósága alá tartozott abban az időben Pankotán kivül Galsa, Világos, Muszka, Magyarád is. Eleinte hevesen ellenezte a reformáció tanait, később azonban, 1523-tól áttért a „reformata vallásra”. Petrovics Péter, a lippai vár és a Délvidék főkapitánya, Arad egyik leghatalmasabb földesura – kinek katonai fennhatósága Pankotára is kiterjedt - szintén támogatója volt a reformációnak. Korabeli feljegyzések tanúsága szerint Martinuzzi Fráter György, ki többször megfordult János király, majd özvegye, Izabella lippai várában, Borosjenőn és Pankotán utazván keresztül, a Zaránd megyei „...Pankota protestánsait üldözte”. Szegedi Kis István gyulai tartózkodása idején (1545) nagyban hozzájárult a reformáció megszilárdulásához a vidéken. Ez idő alatt sűrűn érintkezett különösen a pankotaiakkal. 1552-ben Losonczy István, az új főkapitány a reformáció terjedését megakadályozandó, „átment Pankotára s onnan kiűzte a protestánsokat”. Pontosan nem tudni, hogy a reformáció mint foglalt tért magának Pankotán, de a következmények azt mutatják, hogy a helybéliek szivvel-lélekkel voltak hivei a reformációnak. Mesterük Kölecséry Kristóf volt, aki Wittembergben tanult. Végül a reformáció nem tudott megszilárdulni, mivel 1564-ben a török – Lippa, Gyula és Borosjenő mellett - Pankotát is feldúlja és elfoglalja.

1564-1695 között sokszor cserélt gazdát Pankota városa. Két tűz között hol a töröké, hol a német császári csapatok megbizottaié és a kincstáré, s csak olykor-olykor egy-egy lélegzetvételnyi visszafoglalás, vagy diplomácia eredményeképpen a fejedelemé, vagy a régi jogaikra apelláló ősi birtokosoké. A protestantizmus – ha nem is virágzóan és szabadon – de a török megszállás alatt is tovább élhetett.

A török hódoltság alól Pankota és az egész vármegye 1695-ben szabadul fel végérvényesen. A vidéken a pusztitás nem volt akkora, mint a Marostól délre eső területeken, igy a Bécs irányította újratelepítés sem volt olyan nagy méretű mint a Bánságban, vagy Békés megyében. Az 1771-1772-ben végrehajtott úrbérrendezés bizonyos fokig magával hozta a gazdasági fellendülést is. Megnő az árucsere forgalom. A XVIII. sz. második felétől egyre népesebb a pankotai vásár. De még inkább fejlődésnek indul a vidék - és Pankota is - amikor Dietrich József, stájerországi nemes birtokai mellé megvásárolja a pankotai uradalmat is, melyet aztán egészen átszerveznek... A határrendezés során létrehoznak egy új, modern települést: Új-Pankotát, az eredetitől kissé dél-nyugatra. Megindul a korszerű árutermelés, kiváló dohánykertészetet, pincegazdaságot szerveznek. Pankota csakhamar vásáráról hires mezőváros lesz. A pankotai mesterek 1821-ben céhekbe tömörülnek. A mesterek 1/3 része protestáns volt, számuk jelentős a pankotai református gyülekezetben. Noha az 1848-as forradalomig a parasztság alkotta a református egyházközség jelentősebb felét, mégis a későbbiekben ez a mesteremberekből álló csoport ad erőt az újjászerveződéshez, az egyházközség anyagi megerősödéséhez.

A XIX.sz. elejétől Pankota a nagyszalontai egyházmegyébe kebelezett gyülekezet. Lélekszáma 2-300 között váltakozott ebben az időben, mely szám az 1848-as forradalom után kissé megcsappant. Az egyházközség újkori történetét illetően Kócsa Károly lelkész 1883-as, az Aranykönyvbe történő feljegyzései adnak biztosabb támpontot számunkra: „A pankotai ev.ref. egyház, mint ezt a régibb időkből hiányos okiratok s éltesebb emberek vallomásai bizonyitják, a város keletkezési idejétől, vagyis azon időtől fogva állhat fenn, midőn a jelenlegi Pankota régi helyéről ide áthelyeztetett, melynek állitólag 1780 körül kellett történnie. Ez állitást látszik igazolni azon körülmény, mely a keletkező városról egy Jedlicska nevű ág.ev. vallású kincstári tiszttartó működéséről emlékezik, ki a magyar protestáns népnek itteni megtelepitésén oly áldozatkész buzgalommal munkálkodott, hogy az alakulandó protestáns egyház helyéül a mezőváros középpontján jelölte ki a legszebb és legalkalmasabb helyeket, ezáltal s általában több nemes czélu fáradozásai által akarván biztositani az idegen nemzetségek közé letelepülő magyar elemet az elszéledés és elenyészés ellen.(...) E kedvezmények dacára (...) a várost rövid időn belül idehagyta s ténylegesen működő anyaegyházzá csak az 1811. évtől kezdve alakulhatott, mely évtől hiányosan s kezdetleges állapotban lévő anyakönyv nyomaira találhatunk.” Az évtizedekig fennálló belső viszálykodás sokáig meggátolta a gyülekezet előrehaladását, mind lelkiekben, mind anyagiakban. „(...) A pankotai magyar református egyháznál az egész egyházmegyében kikiáltottabb s a szegény lelkészekre nézve rettegettebb hely nem létezett, elannyira, hogy büntetésnek tekintették, midőn valakit a felsőbb hatóság e czégéres egyházba kirendelt!” – jegyzi meg szintén Kócsa Károly bevezetőjében. Csak az 1870-es évektől kezdve változik és fordul meg valamelyest ez a helyzet, részben Kócsa Károly odaadó lelkipásztori-szervezői működésének köszönhetően. A három év alatt megszervezett 13 szórvánnyal együtt (mintegy 40 km-es körzetben) az eklézsia 1873-ban 611 lelket számlál, melyből Pankotán él 363 lélek.

A mai templom helyén, azt megelőzően egy szerényebb imaház állott. Az pankotai reformátusok új temploma 1856-ban épült. 1883-ban a temlom teljes homlokzatát (előfalát) az alapoktól újonnan épitették, hozzá új fatornyot épitettek, bádog lemezzel bevonva. A költségek nagyrészét – az egyházközség szegénysége miatt – országos gyűjtésből fedezték. Ekkor épül fel a parókia is, valamint a két tantermes felekezeti iskola is, a templomépület folytatásában.

A két világháború közötti időben megalakul a nőszövetség, és Szilágyi Sándor szolgálati idején egyházi szeretetotthon, szegénykonyha is működik a felekezeti iskola mellett. A II. világháború után kiszakad a gyülekezetből egy csaknem 120 lelket számláló ágostai hitvallású evangélikus csoport, lutheránus leányegyházat létesitvén, új templommal. A megoszlásnak érezhető következményei vannak: a lélekszám csökkenése mellett az egyházközség anyagi helyzete is gyengül. (Ma Pankotán kevesebb, mint 10 (!) magyar evangélikus él.)

1899-ben kerül fel a torony mind a négy odalára a toronyóra.1925-ben helyezik el a három új harangot. A vörösmárványból készült úrasztala, mely a pankotai nőszövetség ajándéka, 1936-ból való. 1910-ből valók a kegyszerek két legszebb darabja: az úrasztali kehely és tányér.

Az egyházközség lekészei voltak: Kiss János (1811-?), Vida Szentendre Mihály ?-1830, Bányai József 1830-1836, Aranyász Bálint 1837-1841, Kemény István 1841-1844, Újvárosi Mihály 1844-1854, Tomka Károly 1854-1860, Mátai József 1861-1869, Polareczky János 1869, Kovács Károly 1869, Kócsa Károly 1870-1914, Hunyadi László hlp.1914, Fogarasi Jenő slp. 1915, Takács Imre 1915-1917, Fekésházy Jenő hlp. 1917, Kún Zoltán tábori lelkész 1917, közben helyettese Papp Lajos 1918-ig, Kún Zoltán 1919-1936, Szilágyi Sándor 1936-1958, Meixensberger István 1959-1968, Péter Miklós 1968-1973, Lugosi Mihály 1973-1978, Pázmány József 1978-1980, Jakab László 1980-1991, Herdeán Gyöngyi 1991-1995, Baracsi Levente 1995-1998, Kondor Endre 1999 - 2006. Szász Zoltán 2006-tól napjainkig

Nagyobb javitások: 1895, 1901 (a tornyot javitják meg, új gömböt és csillagot helyeznek el rajta), 1931, 1955, 1988, 2003 (a torony teljes felújitása, bádogzat teljes kicserélése). 2009-ben állami támogatással tetőfelújítás volt a tetőcserepek és a lécek teljes cserélésével. 2008 óta folyamatos felújítás alatt vannak a teplom épülethez tartozó termek és mellékhelyiségek.

Az egyházközség levéltára hiányos. A múlt rendszerben a titkosrendőrség (Securitate) fosztotta ki. Az állami hatóság által elkobzott anyakönyvek, naplók sohasem kerültek vissza a levéltárba.

(Jelen írás, illetve a fentebb közöltek Jakab László ref. lelkipásztor: „A Pankotai Ref. Egyházközség története” c. dolgozata, ill. néhai Meixersberger István ref. Lelkész feljegyzéseinek felhasználásával készült.)

A templom tornyában 3 harang van. Mindhármat 1925-ben helyezték fel. A legkisebb: 46 cm átmérőjű, 42 cm magas. Felirata: A jókedvű adakozók kegyes adományából önttette a Pankotai Ref. Egyház/ Kun Zoltán lelkész, és Földvári Gyula gondnok idejében/ Öntötte Biszák J. Gyorokon 1925. A Középső átmérője: 57cm, magassága 50 cm. Felirata: Isten dicsőségére önttették a pankotai hivek áldozatkézségéből/ Öntötte Biszák J. Gyorokon 1925. A harmadik, a legnagyobb átmérője: 70 cm, magassága: 67 cm. Felirata: Isten dicsőségére önttették a Pankotai Ref. Egyház hivei közadakozásból/ Öntötte Biszák József gyortokon 1925.

1883-ban a város lakossága: 4200 fő. 1930. népszámlálás adatai szerint: a lakosság 5228, amelyből 2506 román, 1570 magyar, 1152 német (sváb). Felekezeti megoszlás szerint: g.keleti, r.katholikus és protestáns, azaz református és lutheránus.

A 2002-es népszámlálás adatai alapján Pankota lakossága 7200 fő, mely a következőképpen oszlik meg: 5842 román, 795 magyar, 361 német, 392 roma, 49 ukrán, 22 szlovák, 2 zsidó, 2 lengyel, 2 cseh stb. A felekezeti hovatartozás alapján a lakosság a következőképpen oszlik meg: ortodox 4519 fő, római katolikus 744 fő, református 151 fő, evangélikus 8 fő, görög katolikus 11 fő, baptista 247 fő, pünkösdi 1223 fő, nazarénusok 4 fő, újapostoli közösség 95 fő.

Írta: Kondor Endre lp.

Kiegészítette: Szász Zoltán lp.

Adatok a Vadászi Református Egyházközség történetéhez

A műemléktemplom rövid története

A templom a falu déli részén helyezkedik el, a Leveles ér jobb partján. Területe 299 m, hossza 24,80 m, szélessége pedig 8,20 m. A templomhajó magassága 8m, míg a toronyé 31 m; a falak 1-1,20 m vastagok.

A templom nyugatra néz és egyetlen épületből áll. A nyugati oldalon található az épület jelenleg legrégebbi része, a torony. Alatta van a bejárat, míg a keleti oldalon található a templomhajó. Ugyancsak a keleti oldalon, annak déli oldalán található egy fedett bejárat, a Cintorony. A templomhajó és a torony különböző időpontban épültek, ez könnyen észrevehető a téglák állagáról. A bejárat mindkét oldalán egy-egy támpillér található, közötte pedig egy csúcsíves formában festett freskó látható mind a mai napig. A bejárat felett, az épület oldalán a régi párkányzat egy darabját találjuk, innen állapíthatjuk meg, hogy régi román stílus szerint épült. Barcsa János A Tiszántúli ev. ref. egyházkerület története c. munkájában a vadászi templomot a tamásdai csonka toronnyal együtt szintén román stílű műemlékként említi meg.

A régészek szerint az Árpád korban épült. A pontos dátumot nem ismerjük, de feltételezik, hogy a templomot a XI.-XIII. század folyamán emelték őseink. Természetesen katolikus templom volt, és II. András király egyik adománylevelében (1214) úgy említik az egyházközséget, mint ahol virágzó egyházi tevékenység folyik. (Rácz K.: Arad és Zaránd vármegye története, 263.old.)

A reformáció a XVI. században éri el a Körösköz területeit. Valószínű, hogy a falu ezekben az években tér át a református vallásra. Ezekben az időkben a falu egyébként a Gyulai vár fennhatósága alá tartozott. A templomot 1589-1591 között pedig, a török uralom alatt, várként használták. 1609-ben már a nagyszalontai Toldi István tulajdona lett. 1626-ban a falu is elpusztult és lakosai elmenekültek, a feltételezések szerint ekkor pusztult el a tetőzet is. 1669-ben a csatári Zsinaton Szegedi Ferencet (Franciscus Szegedi) ordinálták az egyházközségbe. A legnagyobb pusztulást 1680-1690 között és a kuruc szabadságharc alatt szenvedte el a templom, ekkor ugyanis nagyobb részét teljesen lerombolták. A lakosság az Apakeri (apák ere?!) ere partján fekvő, Sárrétre menekült. Az egyházközség egy dokumentuma szerint 1712-ben térnek vissza a faluba. Ekkor kezdenek hozzá, Deák Péter lelkész irányításával, a templom és a falu újjáépítésének. 1774-ben és 1768-ben a templomhajót kelet fele meghosszabbítják és a szűk ablakokat nagyobbakra cserélik.

A mennyezetet nem hagyták meg eredeti formájában, hanem 1810-ben barokk stílusú kazettás mennyezetet építettek 1871-ben a zsindelytetőt is kicserélik és a toronyra órát is szerelnek. A századforduló után többször is végeznek javításokat (1928, 1938, 1951, 1957, 1961, 1962), ezek közül az utolsó a legjelentősebb. A templom épületének külső és belső felújítása 2006-ban történt közadakozásból.

A freskó

1590-ben, amikor a falu lakossága református hitre tért, a templom belsejében található freskókat elpusztították. Egyedül a “poticus” freskója maradt meg. A képet 1878-ban Romer Floris régész fedezte fel újra és restauráltatta. A feltételezések szerint Kolozsvári Tamás munkája, aki a XIV. században tevékenykedett. A freskó Krisztus keresztrefeszítését ábrázolja. A felhasznált színek sötét és tompa árnyalata jól érzékelteti a nagypénteki esemény tragédiáját, így mi is könnyedén átérezhetjük azt.

A freskó ma is jól látható, jelenleg restaurálás alatt áll.

• A templomi tárgyak lajstroma:
• - Attoronyóra 1871-ben készült négy darab számlappal (jelenleg javításra szorul)
• - Harangok: 3 db feliratos harang. A 772, 287 és 189 kg-os harangokat Gyorokon öntötték 1925-ben (Biszák József). A két kisebb harangon egy-egy dicséret kezdősora, a nagyharangon pedig Vass Jenő, akkori lelkipásztor 4 soros idézete található.
• - Orgona: 1932-ben készült Temesváron Wegenstein mester által.
• - A templomi padok, a szószék, a papi szék, valamint a kazettás mennyezet 1810-ben készült. Eredetileg virágos, népies motívumokkal volt díszítve, majd 1832-ben sötétkék árnyalatot kapott. Jelenleg barnára van festve (a kazettás mennyezet az 1832-es kék színnel és szimbólumokkal maradt meg).

- A klenódiumok között a következő tárgyak vannak:

• o 1 ezüstkehely 1725-ből
• o 3 fémkehely (aranyozott) 1832, 1837 és 1875-ből
• o 2 ónkanna (egy 2 literes és egy 5 literes) 1744-ből
• o Úrasztali tányér, a keresztelő kanna és edény 1875-ből való
• 
  
• Anyakönyveink az 1896-os évtől vannak meg (1950-ben a többit be kellett szolgáltatni az államnak).

Az egyházközségben szolgáló lelkészek névsora

„Egy-egy lelkész szereplése

Az idő gyors eltűnése.

Egy van csak, ki véghetetlen:

A hatalmas, erős Isten.”

(Vass Jenő, 1905. július 20.)

• 1669 - ???? Szegedi Ferenc (Franciscus Szegedi)
• 1711 - ???? Péter Deák
• 1767 – 1803 Szilágyi János
• 1803 – 1806 Kutasi József
• 1806 – 1807 Szilágyi József
• 1807 – 1818 Szilágyi Mihály
• 1818 – 1825 Németi Sámuel
• 1825 – 1832 Benéts Dániel
• 1832 – 1867 Erdéllyi József
• 1867 – 1877 Bor Áron
• 1877 – 1878 Sipos János
• 1878 – 1904 Hajdu Elek
• 1904 – 1905 Nagy Dániel
• 1905 – 1914 Vass Jenő (a frontra ment)
• 1914 – 1918 Ígyártó Sándor
• 1918 – 1934 Vass Jenő
• 1934 – 1935 Ígyártó Sándor
• 1935 – 1954 Nagy István
• 1954 – 1984 Jakab Dezső
• 1984 – 1986 Antal György
• 1986 – 1993 Márk Sándor
• 1993 – 1994 Kucharszki Zoltán (beszolgáló lelkész)
• 1994 – 1995 Dobai Zoltán (exmittus)
• 1996 – 1997 Kondor Endre (exmittus)
• 1999 – 2000 Felháziné Szathmár Klára
• 2000 – 2002 Szakács Zoltán
• 2002 – 2004 Futó Ferenc (beszolgáló lelkész)
• 2004-től Lőrincz Lóránd-Péter

Adatok az arad-belvárosi református gyülekezet történetéhez

1. Az egyházközség neve, pontos címe:

Arad-Belvárosi Református Egyházközség

310085 Arad, Mihai Eminescu (Deák Ferencz) utca 33. szám

2. Szórvány: Majlát

3. Templom, imaház: Aradon templomban (a délutáni istentiszteletek imateremben), a majláti szórványban imaházban vannak az istentiszteletek.

4. Építési éve: a templom 1847-ben épült Hoffer József építész tervei alapján. 1925-ben Szántay Lajos műépítész tervei szerint kibővítették a templomot egy imateremmel, fölötte orgonakarzattal. A templomépület arányainak megváltozása miatt ugyanekkor a tornyot is megmagasították. 1938-ban a templomépületet két irodahelyiséggel bővítették ki és kötötték össze a lelkészi lakás épületével (Dömötör László tervei).

5. Belső berendezés: az aradi-belvárosi templom belső berendezése az 1848/49-es szabadságharc miatt csak 1852-re készülhetett el. A vörös-márványból készült úrasztala 1854-ben került a templomba, felirata: „Szentelé Özvegy Száthy Ulrichné 1854-ik évben.” Az orgonát 1860-ban építették be (a temesvári Wegenstein Lipót és Fia orgonaépítő cég). Ezt az orgonát 1892-ben egy új orgonával cserélték ki, melyet az 1925-ben történt bővítési munkálatok során az új karzatra építettek át a régi orgona elemeinek felhasználásával (1927-re készült el, szintén a Wegenstein cég munkája). Az úrasztala anyagával megegyező, hozzá illő vörös-márványból készült keresztelő medence 1948-tól van használatban, felirata: „Készítette az aradi ref. nőszövetség, 1948 – Bencze J.”

6. Harangok: a templom eredeti két harangja 1852-ben készült el. Egy harmadik harangot 1898-ban szereltek be a toronyba. Az 1852-ben készült harangok közül a nagyobbikat 1912-ben újraöntötték (valószínűleg megrepedhetett). Meghagyták rajta az eredeti feliratot és azt a harang másik oldalán kiegészítették. Az első világháborúban a kisebbik és az 1898-ban készült harangot elvitték hadi célokra, nem is kerültek vissza. Így egészen 2008-ig csupán egy harangja volt a templomnak. 2008-ban azonban Molnár Károly egykori esperes gyermekei egy új harangot adományoztak a gyülekezetnek, ennek a harangnak 2008. november 2-án volt a felszentelő ünnepsége. Így most két harangja van az arad-belvárosi templomnak. A harangok elektromos meghajtásúak.

Az első, 1852-ben készült, de 1912-ben újraöntött, 725 kg-os harang felirata: „Az ó-aradi helv. hitv. ref. egyháznak adományozták Winkler Jakab, Szánti Ulrik, Bettelheim János és Vilmos. – Hönig Frigyes öntötte Aradon 1852. – Az erős Isten szól és mind e földet előhívja. ’Solt. 50.” Másik oldalán az újraöntéskor kiegészült felirat: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan. Máté 11:28. 1912. Hönig Frigyes.”

A második, 2008-ben készült, 325 kg-os harang felirata: „Isten dicsőségére, Molnár Károly református lelkipásztor emlékére születésének 100. évfordulóján öntették gyermekei. - Tebenned bíztunk eleitől fogva, XC. zsoltár - Arad, 2008. november 5. - Öntötte Gombos Miklós harangöntő mester Őrbottyánban”

7. Úrasztali edények (anyaguk ezüst) készítésük időrendi sorrendjében:

Úrasztali kehely: „Az Aradi Helvécziai Vallástételt követő Ekklézsia számára készült 1840.”

Úrasztali kehely: „Szálbek Jakabné született Bánfy Polyxéna bárónő kegyes adománya az Aradi Reformáta Egyház számára – 1847.”

Úrasztali ónkanna: „Balogh Imre ajándéka – 1848”

Úrasztali tál: „Bettelheim Vilmos Gyula adománya az Aradi ref. egyháznak az Úr asztalára, 1855.”

Keresztelő kancsó és tál, ugyanazzal a felirattal: „Nagy Sándor királyi törvényszéki elnök és nője Kaszap Emilia adománnya, 1883-dik évben”

Úrasztali kehely: „25. évi hivatalnoki működése emlékére a miskolci dohánybeváltó felügyelőség Körzetének Tisztikara – 1893. IX/29.”

Úrasztali kehely: „Dömötör Lászlóné Bozó Eszter emlékére az Aradi Ref. Egyháznak – 1955”

Úrasztali kistál: „Édesanyja emlékére ajánlotta Sztojku Sándorné sz. Szabó Julianna az arad-belvárosi ref. egyháznak 1956. XII. 25.”

Úrasztali kehely (betegeknek való úrvacsoraosztáshoz): „És idvezülsz mind te, mind a te házadnépe Csel 16,31 – Az aradbelvárosi gyülekezetnek a Pálfiak imájával – D.E. 1971. apr. 11.”

Úrasztali tál: „Mindenkoron áldom az Urat, míg engem éltet – Zsolt.XXXIV. Az Aradbelvárosi Református Egyháznak – Scholier Ilona, 1976.”

8. Lelkipásztori lakás: 1842-ben épült az öt szobával, csukott terasszal (ebédlővel), konyhával, éléskamrával, mosdóval és fürdőszobával rendelkező lelkészi lakás. Nagyobb átalakításon esett át a parókia templomkertbe nyúló része, melyet 2008-2009-ben megmagasítottak és tetőterét beépítették két szobával és egy fürdőszobával. Az átalakítási munkálatok során a földszinti rész egyik szobáját átalakították lépcsőházzá, így jelenleg két szinten hat szobával rendelkezik a lelkészi lakás.

9. Mióta önálló a gyülekezet: az 1780-as évektől az 1800-as évek elejéig Arad, mint leányegyház, Kispereghez tartozott. 1822-től Arad városa és a vár is a nagyszalontai egyházmegye hatósága alá került, ettől kezdve az aradi gyülekezet a gyoroki lelkipásztor szolgálatát vehette igénybe. 1829-től önálló egyházközség.

10. A gyülekezetben szolgált lelkipásztorok:

Csernátoni Vajda Péter	1829–1830	Rákosdon, majd Néma faluban szolgált, de megfosztották papi hivatalától, ezért menekül Erdélyből Aradra. Az aradi hívek kérésére maradt Aradon és végezte a lelkészi szolgálatot.
Kótsa István	1830–1833	Az előző lelkész tisztázatlan helyzete miatt Buday Ézsaiás püspök nevezi ki Aradra. Három évi szolgálat után meghívták a túrkevei gyülekezetbe.
Győri Mihály	1833–1844	Nagyszalontai segédlelkészi szolgálata után kapott kinevezést Aradra. Tenkén halt meg 1870-ben.
Bittó Sándor	1844–1849	Nagyzerindi lelkészként szolgált Aradra való kerülése előtt. Szolgálati ideje alatt épült fel a templom. Nem sokkal ezután Komádiba került lelkésznek. 1862-ben halt meg Mezősason.
Balló Benjámin	1849–1859	A brádi vérengzések elől menekül Nagyváradra, majd Szoboszlai Pap István püspök kinevezi aradi lelkésznek. Aradról Dévára távozott lelkésznek, ahol néhány év múlva a vajdahunyadi egyházmegye esperesévé választották. Ő végez lelkészi szolgálatot a protestáns aradi vértanúk, Leiningen és Desewffy mellett, majd okt. 25-én eltemeti a szintén Aradon kivégzett Kazinczy Lajost. Alapítója és szerkesztője a szépirodalmi és történelmi cikkeket tartalmazó „Aradi utasító naptár”-nak (1857). Írásai: „Dicsénekek. Coquerel után” (1855), „Sükösd Sámuel emléke egyházi beszédeiből” (1858), valamint „Keresztyéntan” I-III. füzet (1855).
Bökényi János	1860–1880	Először helyettes lelkészként kapott kinevezést Aradra, de még abban az évben megválasztotta a gyülekezet rendes lelkészül. A templomépítésből származó adósságok rendezése miatt 1879-ben eladásra kerül a ref. iskola, ennek következményeként megromlik a lelkész és az egyháztanács közötti kapcsolat, fel kell adnia az aradi lelkészi állást.
Ferenczy Gedeon	1880–1893	Négy jelentkező közül az egyházmegyei tanács javaslatára a gyülekezet választja lelkésznek, előtte Feketegyarmaton szolgált. Szolgálata utolsó éveiben súlyos betegségben szenvedett, végül felesége írásban mondott le férje nevében a lelkészi állásról.
Csécsi Imre	1893–1933	Hét éven át segédlelkészként, majd helyettes lelkészként szolgált Ferenczy Gedeon mellett. 1893-ban választotta meg rendes lelkészévé a gyülekezet. 1959-ben, 98 éves korában halt meg, Aradon a Felső-temetőben van eltemetve. Költészettel is foglalkozott, egyháztörténeti munkája: „Az aradi ev. reform. egyház története” (1897), két kiadásban jelent meg az ifjúságnak szóló verses krónikája, a „Március tizenötödike” (1897, 1898). Feleségének, Csécsi Nagy Erzsébetnek 1922-ban jelent meg verseskötete „Verseim” címmel (újra kiadva 2005-ben), az aradi egyházmegye nőszövetsége az ő nevét vette fel.
Tarnóczi Lajos	1935–1953	Biharról hívták meg aradi lelkésznek. Még nyugdíjazása előtt elhunyt. Aradon van eltemetve a Felső-temetőben.
Molnár Károly	1954–1977	Mezőtelegdi lelkészként kapott meghívást Aradra, ahol majd esperesi tisztséget is betöltött. Nyugdíjasként Aradon élt, 2002-ben hunyt el, Aradon van eltemetve a Felső-temetőben.
Gönczi József	1977–1986	Szemlakról kerül Aradra, püspöki kinevezéssel, esperesként is szolgál. családjával együtt Svájcba költöztek.
Kovács József	1987–1998	Kisperegről hívja meg az aradi gyülekezet, esperesként, majd főjegyzőként szolgál. Nyugalomba vonulása után Aradon élt, 2008-ban hunyt el, az Aradi Alsó-temetőben van eltemetve.
Baracsi Levente Zoltán és Baracsiné Dávid Zsuzsanna	1999-től	A pankotai illetve borosjenői gyülekezetből helyettes lelkészként kerültek Aradra, majd 2002-től a gyülekezet rendes lelkésszé választotta őket.

Arad, 2010. október 12.

Összeállította:

Baracsi Levente Zoltán

lelkipásztor

Becsületesség

„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti.” (Példabeszédek 11:3)

A pszichológusok azt mondják, hogy mindannyiunkban van egy „becsületesség-vakfolt”, amit „önérdeket szolgáló elfogultság”-nak neveznek. Íme néhány példa erre: 800 000 középiskolai tanulót megkérdeztek, hogy átlag felettinek vagy átlag alattinak tartják-e magukat. Nos, ha pontos választ adtak volna, akkor az aránynak 50-50 %-nak kellett volna lennie. Mit gondolsz, hány tanuló sorolta magát az átlag alatti csoportba? Nulla! És 20% százalék tartotta magát a legjobb 1%-ba tartozónak! Ez az „önérdeket szolgáló elfogultság” az élet minden területére kiterjed. A többsége azoknak, akik saját maguk által okozott baleset miatt kerültek kórházba, az átlagosnál jobb sofőrnek tartja magát. Azt gondolnád, hogy a magasabb képzettség együtt jár azzal, hogy becsületesebbek vagyunk, és jobban ismerjük magunkat – de ez nem így van. Az egyetemi oktatók 88%-a sorolta magát az átlag felettiek közé; és 25%-uk tartotta magát igazán kivételesnek. Egy másik felmérés, melyben 200 szociológust vizsgáltak, azt mutatta, hogy a vizsgált csoportnak a fele úgy gondolta, hogy a világ 10 legjobb szociológusa között lehetne. Nem csoda, hogy annyi konfliktus van a pozíciók és az előléptetések körül. És az egyház sem kivétel. George Barna felmérést végzett lelkészek között – olyan emberek között, akiket azért fizetnek, hogy olyan igék alapján tanítsanak minket, mint: „[senki] ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék [magáról]” (Róma 12:3). „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1Péter 5:6). Tudod mit? A megkérdezett lelkészek 90%-a tartotta magát „az átlagosnál jobb” prédikátornak. És ami talán a legironikusabb: amikor az embereknek alaposan elmagyarázzák az „önérdeket szolgáló elfogultság” fogalmát, akkor nagy többségük úgy határozza meg magát, mint aki „jóval az átlag felett” képes azt kezelni. Hűha! Nem csak az a bajunk, hogy nem vagyunk becsületesek, hanem az, hogy nem is vesszük észre, hogy mennyire nem!

Innen: http://maiige.hu/

Szász Zoltán,

református lelkész

Pankota

Hogyan ünnepelünk?

Reformáció hónapja? Reformáció napja? Reformáció éve? Nem értem! Honnan ez az igénytelenség? Nem azt kellene mondjuk: A reformáció egyháza?!

De mi köze van a mai reformátusoknak a Reformációhoz? Nem sok, az biztos. Miért mondom ezt? Mert Református Egyházunk tagjai mit sem tudnak a Reformációról. Egyesek ismerik Kálvin János és Luther Márton nevét, de hogy ezek az emberek hogyan tértek meg halott vallásosságukból az élő Istenhez, azt nem tudják. Mert nem csak az akkori egyház volt elveszett állapotban, hanem ők is. Nekik is újjá kellett születni. Vagy hogy mennyi háborúságot és üldöztetést kellett elszenvedniük saját egyházuktól, az akkori egyházi vezetőktől, és milyen nehézségeken, harcokon keresztül vitték végig a megújulást, nagyon kevesen tudják.

Jó dolog, hogy Reformáció emlékünnepet tartunk, mert legalább nem feledkezünk el, hogy valamikor élet volt mindaz, amiről ma csak beszélünk. A probléma az, hogy évtizedek óta rosszul ünnepelünk. Beszélünk Genfről, Svájcról, Lutherről, Kálvinról, a wittembergi vártemplomról, a 95 tételről, de nem beszélünk a megtérésről és újjászületésről, pedig ezek nélkül nem lett volna és ma sem lesz reformáció. Emlékezhetünk akárhogy és akármennyit, egyénileg és közösségileg, papok, püspökök, gyülekezeti tagok, rangos vendégek, de még mindig az élő-halott állapotban vagyunk. Jelenések3:1:“Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.”

Református gyülekezeti tagjainknak több mint 90%-a nem tudja megmondani miért református, mi Egyházunk tanításának a lényege. Nem ismerik a gyülekezeti tagokra vonatkozó jogokat és kötelességeket. Ha pedig a lelkipásztorok közül valaki ismerteti velük azokat, felháborodnak, és azt mondják: nem értünk vele egyet. A Szentírás a legtöbb reformátusnak ma már csak egy szép családi örökség, vagy könyv a polcon, de nem tekintély, nem az élet könyve, nem Isten Igéje. Nincs számonkérés, elmarad az Ige befogadása, megtartása, megélése. Nem reformációban élünk, hanem inkább a bírák korára jellemző időket éljük, melyben mindenki azt tesz, amit akar és nem azt, amit Isten elvár tőle. Ezért is van annyi gonoszság, annyi bűn életünkben, gyülekezeteinkben, egyházunkban.

Mit fogunk ünnepelni? Megtérés és újjászületés nélkül csak önmagunkat. És minden marad a régi: paráznaság, részegség, káromkodás, vasárnapi munka, templomkerülés, harangozás és délutáni istentisztelet idején pletykálkodás a falvak kispadjain, gépies keresztelések és konfirmálások, válások sokasága, szeretetlenség, irigység, gyűlölet és azok kicsúfolása, akik ma még templomba járnak és hisznek, vagy hinni szeretnének.

És mit ünnepelnénk megtért és megújult szívvel? Istennek bűn feletti győzelmét ebben a világban és életünkben. Isten nekünk adott Szent Fiát, Jézus Krisztust. Azt, hogy nem kell többé a sötétségben élni, hogy bűneink rabláncait leoldozta, hogy szabad, örömteljes életet élhetünk, hogy míg a világ retteg a világ végének eljövetelétől, mi örömmel, hálaadással, teljes megnyugvással tekintünk és gondolunk arra, hiszen Isten megterített asztallal vár bennünket országában. A menyegző öröme vár ránk. Ezért imádkozunk szüntelen: ”jöjjön el a Te országod!”(Mt. 6, 10)

Mire várunk? Mikor leszünk végre Isten Igéjének hiteles képviselői, az élő és az élet Igéjének átadói? Október 22-én lesz 74 éve annak, hogy elkeseredettségében Reményik Sándor az „Elkéstetek” című verset intézte a protestáns teológusokhoz. Íme egy részlet belőle:

„Elkéstetek, elkéstetek vele,

Az Igével, ki élet kenyere,

Ki Evangélium és semmi más,

Nem tudás, művészet, magyarkodás,

Nem kultúra és nem pedagógia,

Nem eszköz többé, hanem cél maga,

Ki szabadelvű emberség helyett

Istennek állít magas trónhelyet,

Kinek választóvize Jézus vére

A kárhozatra vagy az üdvösségre,

Ki minden ember-eszményt kevesel

S az ifjakat magához vonja fel.”

Annyira elkéstünk, hogy református lelkipásztorok, presbiterek, gyülekezeti tagok nagy része már a Biblia és az egyház rendje ellen protestálnak. Megszavazzák, hogy nem értenek egyet azzal.

A kérdés nem az, hogy lesz-e Reformáció ünnepe, hanem hogy leszünk-e újra a Reformáció Egyháza? „Megélednek-e a tetemek?” (Ezékiel 37, 3) – kérdezte Isten Ezékielt. Bennünket is kérdez Isten: Újraéled még ez a Református Egyház, a mai reformátusság? Válaszunk lehet győzedelmes: IGEN! De ahhoz prófétálni kell! Az IGÉT, az ÉLŐ Igét, Jézus Krisztust vállalni, és hirdetni kell! Nem azt kell hirdetni, amit mi elfogadhatónak gondolunk, vagy amit az emberek hallani akarnak, hanem azt, amit Isten mondott. Akkor közénk jön Isten Szentlelke és kiárad közösségeinkben, személyes életünket átjárja, birtokába vesz, hogy lehessünk a Szentlélek temploma. (1Kor. 3, 17) „Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.” Átadott és Istennek teljesen odaszánt életekre van szükség! Pál apostol erről így beszélt: (1Kor. 2, 2)„Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.” Már nem az érdekek határozzák meg szolgálatunkat (jó parókia, falusi vagy városi gyülekezet, presbiteri, gondnoki, esperesi vagy püspöki tisztség, érvényesülési vágy, a hatalom megszerzése), hanem csak az, hogy küldetésünket híven betöltsük:2 Tim. 4, 2–8 „Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással. Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök; És az igazságtól elfordítják az ô fülöket, de a mesékhez oda fordulnak. Te azonban józan légy mindenekben, szenvedj, az evangélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd. Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam: Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ô megjelenését.”

Kívánok mindenkinek boldog megújulást, reformálódást.

Nagy József, feketegyarmati református lp.