„Ti pedig kinek mondotok engem? Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (Mt 16, 15-16)
Reformáció emlékünnepére készülve néhány elgondolkodtató kérdést szeretnék feltenni a tisztelt olvasónak. Mit jelent 2010-ben protestánsnak lenni, érezzük-e a reformátori alapelvek gyakorlati fontosságát a XXI. században?
Először Luther Márton (1517. október 31.), majd őt követően Kálvin János és a reformátorok egész sora harcolt a hitből való megigazulás tiszta evangéliumi tanítása mellett (Rm 3, 20–28). Hirdették, hogy az ember Isten kegyelméből, Jézus Krisztus váltsága által nyer üdvösséget, és nem a törvény vagy a jócselekedetek révén.
Akkor a reformátorok vallották a folyamatos reformáció elvét, vagyis az állandó önvizsgálatot, hitünk, egyházunk, szokásaink megvizsgálását, az ige mérlegére helyezését.
Ma sokan úgy gondolják, a pénz az, ami megtart, vagy a baráti kapcsolatok, a befolyásos emberek ismerete, vagy egy-egy jó pártban való lét. Vannak, akik különböző keleti vallásokban keresik a megigazulás lehetőségét.
A reformáció, vagy inkább Isten igéjének az újrafelfedezése helyrebillentette az akkor élő embereket. Isten Igéje naponként helyre akarja tenni a mi életünket is. Arra a helyre, amelyre az Isten eredetileg teremtette, s újrarendezni értékrendünket, dolgaink fontossági sorrendjét.
Hitvalló egyház vagyunk, s hadd tegyem fel a kérdést: miről tesz vallást a mi életünk? Krisztus kérdése ez: „Ti pedig kinek mondotok engem?” Kinek mondja a mai református ember Krisztust? Mit árul el rólunk a munkatársunkhoz, szomszédunkhoz, testvérünkhöz való viszonyulásunk?
Reformátoraink munkájának csak akkor van igazán haszna, ha a ma élő ember engedi, hogy Krisztus számára is feltegye ezt a kérdést. Az Ő kérdése elől nem lehet kitérni. Erre neked és nekem is meg kell adnom a választ. Ennek a bűnbánati hétnek a végén engedjük, hogy bennünket is megvizsgáljon Isten: valóban az számomra Krisztus, akinek Péter vallotta? Ha igen, akkor tudom, hogy keresnem kell az Ő akaratát mind az írott, mind a hirdetett ige által, s elfogadnom azt, hogy az Ő végtelen kegyelme az én bűnöm terhét is elveszi. Ha ezt az ember által „érthetetlen kegyelmet” megéreztem, akkor törekszem arra, hogy Isten dicsőségét és az embertársam javát szolgáljam.
Ezért kérnünk kell Isten vezetését, naponként megreformáló, visszaalakító Szentlelkét, hogy mind beszédünkben, mind cselekedeteinkben vallást tehessünk arról, hogy mi Krisztushoz tartozunk:
„Itt az idő, hogy a Lélek vezessen
s azt tegyük, amit az Úr ma ránk kiró:
nékünk kell újjászületnünk, úgy lesz csak
majd református reformáció!”
(Bódás János: Református reformáció)
Módi József, az Aradi Református Egyházmegye esperese