2017. május 24., szerda

Nyitott út a mennybe

„...Vesztek erőt minekutána eljő a Szentlélek reátok és lesztek nékem tanúim Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a föld mindvégső határáig...” 
Ap. Csel.1, 4–11. (9)

Kedves Testvéreim! Karácsonykor Jézus megszületett. Otthagyta a mennyei dicsőséget, az Atyával és Szentlélekkel való áldott közösséget, testté lett, és eljött a földre, hozzánk bűnös emberekhez. Majd magára vette bűneinket, és drága élete, a kereszten kihullott vére által megváltott, a halálból való feltámadása által megszerezte és nekünk ajándékozta az örök életet. Feltámadása után a 40. napon visszament a mennyei dicsőségbe, elfoglalta helyét Atyja jobbján, s onnan fog majd visszajönni, ítélni élőket és holtakat.
Hogyan történt Jézus mennybemenetele, s miért jó ez nekünk? Hiszen ő maga mondja: Jobb néktek, ha elmegyek az én Atyámhoz, mintha maradnék. Elmondja, hogy miért. Ha nem megyek el, a Pártfogó, az igazság Lelke nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm néktek, és Ő veletek marad mindörökké. Ha szerettek engem örüljetek, hogy azt mondom, elmegyek. Elmegyek, de vissza is jövök, hogy méginkább veletek legyek, mindenütt jelenlévő és vigasztaló Szentlelkem által. Testvéreim, örüljünk annak, hogy ez már megtörtént, amit most újra megerősít az Úr. Ő velünk van minden napon a világ végezetéig. (Mt 28, 20). 
A következő kérdésünk: Hol és hogyan történt mennybemenetele csodája? Tanítványait és szeretteit kivezette az Olajfák hegyére, akikkel kedvesen elbeszélgetett. Utolsó földi beszélgetésük volt ez. Miről beszélgettek? Először Jézus szólt hozzájuk az Isten országáról. Sokszor beszélt már róla. Ezzel kezdte tanítását is: „Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa”. Amint azután példázatokban, most az elváláskor is újra róla beszél. Miért? Azért, mert az ember számára Isten ezt tűzte ki az élet céljául. Azt akarja, hogy mi is oda jussunk, vele legyünk. Azt mondja Jézus: Elmegyek... aztán eljövök hozzátok, hogy magamhoz vegyelek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Erre azonban fel kell készülnünk, életünket Istennel el kell rendeznünk. Hogyan? Bűnbánat, megtérés, újjászületés, megtisztulás és megszentelődés által. A tanítványok kérdésére, hogy mikor jön el az Isten országa, királysága, a válasz ez: nem a mikor a fontos, hanem az hogy legyetek készen, béküljetek meg Istennel és egymással Jézus Krisztus vére által, így bármikor eljöhet. Ez nekünk is komoly felszólítás, ha az örök életre akarunk jutni. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkét pedig elveszti. Ezután Jézus arról beszél, hogy rövidesen beteljesedik rajtuk az Atya ígérete, amelyet Jóel, Ésaiás, Ezékiel próféták megírtak. Kitöltöm az én lelkemet minden testre, vagy… Adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek... mert a Lélek az, aki megelevenít, a test nem használ semmit. (Jóel 2, 28. Ezékiel 37, 1–14. János 6, 63.) Hogy mondja ezt Jézus: vesztek erőt, minekutána eljön reátok a Szentlélek és lesztek nékem tanúim Jeruzsálemtől Júdeáig, Samáriáig és a föld mindvégső határáig. (8. v.) Az Úr jól tudta, hogy a tanúságtétel hatalmas munka. Róla tanúskodni, őt hirdetni, prédikálni nem könnyű dolog. Tudta, hogy e munkához hatalmas erőre lesz szükségük a bizonyságtevőknek. Ezt az erőt adja és folyamatosan biztosítja számunkra Szentlélek Isten, az Atya és Fiú Lelke. Azt olvassuk egy másik helyen a Szentírásban: nem a félelemnek, hanem az erőnek és hatalomnak Lelkét kaptuk. Gondoljunk az apostolokra, különösen Péterre, hogy milyen erővel és hatalommal hirdette pünkösdkor az Igét, Krisztust, miután Szentlélek kiáradt a szívébe. Több mint háromezer ember tért meg, adta szívét Jézusnak, lett keresztyénné. 
Legyen a kérésünk: Urunk add nekünk is Szentlelkedet. Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le ránk, égi lángod járja át, szívem és a szám – énekeljük énekünket.
Az üzenet, vegyetek Szentlelket és legyetek tanúim! Hol, mikor és kik között? Testvéreim, a szemünk előtt látjuk Jézust és kis csoportját, amint ülnek a hegyen. Lenéznek és látják Jeruzsálemet, Júdeát, Samáriát. Jézus ellát a föld végső határáig is. Látja az egész világot. Azt mondja, itt is, ott is vannak utánam sóvárgó lelkek. Minden szívben ott van az űr, mely utánam kiállt, melyet csak én tölthetek ki. A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, mert várja Jézust. Mint tanúim, menjetek és vigyetek el engem hozzájuk. Beszéljetek nekik rólam. Kínáljátok fel nekik, irgalmamat, szeretetemet és üdvözítő kegyelmemet. Szükségük van rám, szeretetemre, segítségemre, áldásaimra, és én örömmel adom magamat és mindezeket nekik. Vigyétek az Igét, hirdessétek az evangéliumot, vezessetek minden lelket hozzám és én megtartom, üdvözítem őket. Tartalmat, értelmet, célt adok az életüknek és én, a boldog Isten, boldogságba részesítek minden engedelmes szívet.
Ezután szemük láttára felemeltetett a mennybe. Nagy nap volt ez a nap, mind az ég, mind a föld számára. Megszűnt a szakadék a föld és ég között. Nagy volt a fogadtatás is a mennyben. Először az Atya üdvözölte Fiát,és jobbjára ültette. Azután Úrrá és Krisztussá tette őt mindenek felett. (Ap. Csel 2, 36). Felmagasztalta és neki adott minden hatalmat mennyen és földön. Jézus felment a mennybe, hogy elküldje Szentlelkét. Felment, hogy végezze főpapi tisztségét, a közben járói tisztséget, és hogy az Anyaszentegyház fejévé legyen. Felment, hogy nekünk helyet készítsen és majd ama napon fogadjon bennünket, mint szentjeit. Úgy fogunk mi is menni és megérkezni ama dicsőségbe, az atyai házba, mint Ő maga. Ez a mi nagy örömünk. Ő azt ígérte: bizony hamar eljövök. Mi ezért kiáltjuk teljes bizalommal: Jövel, Urunk, Jézus! Jöjj! Várunk, hogy Veled menjünk és a dicsőségben Veled legyünk. Köszönjük, hogy megnyitottad számunkra is az utat. Hisszük és valljuk, hogy országodban Veled leszünk. Ez lesz a mi legnagyobb győzelmünk. Mindenért övé, a hála, a magasztalás és a dicsőség. 
„Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, s majd a végső harcon át mennybe fölragadj. Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel. Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj.” MRÉ 250. Ámen.
Sok szeretettel minden kedves testvéremnek,

 Józsa Ferencz
lelkipásztor

2017. május 17., szerda

Egyházmegyei Presbiteri Konferencia a Reformáció 500. évében

A Reformáció ötszázadik esztendejében a legfiatalabb és legkisebb létszámú Aradi Református Egyházmegyében is ünnepségsorozatokkal emlékezünk meg Isten gondviselő oltalmáról, mellyel fél évszázada igazgatja életünk kiteljesedését hitünk megélése által.
Az ünnepségsorozat harmadik állomása Vadász lett, ahol az árpádkori templomban tartottuk meg az éves Egyházmegyei Presbiteri Konferenciát. Egyházmegyénk számos gyülekezetéből érkeztek erre az alkalomra lelkipásztorok és presbiterek, hogy közös istentiszteleten adjunk hálát a mindenség Istenének egyházunkért és hitünkért, mellyel helyet és alkalmat adott szolgálatunk kiteljesedésére, nevének hirdetésére.
Az erre az alkalomra érkező híveket a házigazdák szeretettel várták, kaláccsal, kávéval és üdítővel kínálták meg őket a templom bejáratánál, míg mindenki elfoglalta helyét a templom padjaiban.

Az istentisztelet igehirdetéssel kezdődött. Nt. Papp József, az Erdőhegy-Kisjenői Református Egyházközség lelkipásztora az 1Korintus 12, 12-27 alapján szolgált. Igehirdetésében Krisztus testének tagjairól, s ezzel párhuzamban mai egyházunk szolgáiról beszélt. Amiképpen a testnek is szüksége van a tagokra, ugyanúgy a nagy egyháznak is szüksége van nemcsak nagy és gazdag, de a kicsiny és szegényebb gyülekezetekre is. Ezen felül azt is kiemelte az igehirdető, hogy mennyire szükséges a presbiterek szolgálata is, ugyanakkor szükségesek (és ha van ilyen, azért külön is hálát kell adnunk) azoknak a kevésbé tehetős, elesett embereknek a csendes imádsága is, amivel szintén a közös test vérkeringését, élő hitét munkálják.
Az igehirdetést követően a házigazda lelkipásztor, Lőrincz Lóránd-Péter köszöntötte az egybegyűlteket a Zsoltárok könyve 133. részének üdvözlésével Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” Röviden beszélt a műemlék templom és az egyházközség történetéről, s örömének adott hangot, hogy a helyieken kívül közel hetven presbitert köszönthet még a templomban. Külön köszöntötte a meghívott előadót, az egyházmegye esperesét, valamint az önkormányzat részéről jelenlévő Teodor Parasca alpolgármestert.

Az egyházmegye esperese, nt. Módi József a Zsidókhoz írt levél 4, 14-16 verseivel köszöntötte a Konferencia résztvevőit. Diákkori élményeit felelevenítve köszöntötte az előadót, majd megköszönte a résztvevőknek egyházunk iránt végzett áldozatos munkájukat, s további kitartó egyházépítő munkára és Istennek tetsző szolgálatra hívta azon a helyen, ahova az Isten állította őket.

A köszöntések rendjén Kovács Attila, az Aradi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke is szólt a résztvevőkhöz, megköszönve a jelenlevők gyülekezetekben végzett szolgálatát.
A köszöntéseket követően a kilenc helybeli gyermek Mészáros István, zongoratanár által alakított gyermekzenekara lépett fel két énekszámmal. A Halleluja és az Itt vagyok most, jó Uram című keresztyén énekek előadása hangolta rá a gyülekezetet a Konferencia előadásának meghallgatására.


Reformáció és Hitvallás volt a címe – és egyúttal a témája is dr. Buzogány Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet professzora előadásának.

Az előadó előbb arra kérdésre kereste a választ, hogy mi nem a reformáció, majd kifejtette egyéni hitvallásaink közösségünkre gyakorolt fontosságát.
A reformációt sokan vallásos köntösben jelentkező osztályharcnak mondták, amelynek a társadalmi vonatkozása jelentősebb, mint a misztikus vallási. Bár a reformációt világtörténelmi folyamatba ágyazható jelenségként is meg lehet közelíteni, mégsem ez fejezi ki annak legbelsőbb lényegét. Sokan „hitújításnak” mondják. Ez alapjában véve fából vaskarika, ugyanis a hitet újítani nem lehet, legfeljebb a hit pontokba szedett és papírra vetett megjelenítését, amit hittételeknek vagy hitvallásnak nevezünk.
Az előadó idézte Heltai Gáspár kolozsvári reformátor 1570-es években írt tömör, de a reformáció lényegét megjelenítő írását „Erdélyben tél-túl (itt is, ott is) villámlani kezdett az Istennek igéje”. A reformáció tehát igehirdetés, akár hiszünk benne, akár nem. Amennyiben hívőként nézünk rá, abban az isteni Ige megjelenítését látjuk, amennyiben pedig nem hívőként társadalmi jelenséget látunk benne, akkor sem kerülhetjük meg, és számolnunk kell vele. Mindaz, ami ennek hatására később társadalmi/nemzeti pozitívummá válik (anyanyelv, oktatás stb.), csak következménye az igehirdetés formájában jelentkező reformációnak.
Hitvallásainkról szólva az előadó elmondta, hogy a hitvallás egy személynek, vagy közösségnek személyes felelete az megszólító isteni Igére. A Heidelbergi Káté mellett a II. Helvét Hitvallás egyházunkra gyakorolt hatását is példázta, s örömének adott hangot, mikor beszámolt arról, hogy nem sok idő múlva az Erdélyi Református Egyházkerület is hivatalosan saját hitvallásaként szignálja ezt a saját egyházában már évszázadok óta alkalmazott hitvallási iratot.

Az előadás végén Venter Miklós, az Egyházmegye főgondnoka ajándékcsomaggal köszönte meg a professzor úr szolgálatát.

Az előadást követően a konferencia résztvevői a közelben lévő kultúrházba mentek át, ahol a vadászi presbiterek által előkészített ebéddel várták őket.

Tisztelettel köszönjük meg missziói előadónk, nt. Tóbiás Tibor György áldozatos munkáját, amelynek eredményeképpen a találkozó résztvevői között kioszthattuk az erre a célra immár második kiadásban megjelentetett, egyházmegyénk gyülekezeteit és templomait bemutató könyvecskét az ez alkalomra készült golyóstollakkal együtt.
Köszönetünket fejezzük ki a vadászi református gyülekezetnek a találkozó megszervezéséért, valamint mindazoknak, akik részt vettek ezen az alkalmon.
Hisszük, hogy minden Isten dicsőségére történt. Áldassék érte az Ő szent neve!


Lőrincz Lóránd-Péter

2017. április 30., vasárnap

A Reformáció 500 éve: Nemzetközi konferenciát szerveztek Aradon

Az Aradi Aurel Vlaicu Egyetemnek a Kultúrák és Felekezetek Közötti Kapcsolatokat Tanulmányozó Központja, a Reformáció 500 éve címmel nemzetközi konferenciát szervez április 26–28. között.
A program szerdán 17–20 óra között, a vendégek fogadásával, elszállásolásával indult.
Tegnap, csütörtökön az Egyetem Aulájában a 9 órakor kezdődött hivatalos megnyitón az Egyetem vezetőségének a társaságában prof. dr. Ramona Lile rektor köszöntötte a hazai előadók mellett az Egyesült Államokból, Dél-Koreából, Lengyelországból, Magyarországról, Ukrajnából, Hollandiából, Németországból, Nagy Britanniából, illetve Dél-Koreából érkezett előadókat.
Ezt követően, prof. dr. Corneliu Constantineanu moderátor felkérésére a lengyelországi prof. dr. Wojciech Szczerba, az Evangélikus Protestantizmus és a civil társadalom címmel megtartott előadásával indult a román, illetve angol nyelvű konferencia. Azon az Aradi Református Egyházmegyét nt. Czégé Imre arad-gáji, illetve nt. Józsa Ferencz nyugalmazott lelkipásztor képviselte.
Amint érdeklődésünkre nt. Czégé Imre elmondta, az Egyetemtől a közelmúltban kapták a meghívást a tartalmas konferenciára. A szinkronfordítással zajló konferencián neves külföldi és hazai egyetemi tanárok tettek eleget a meghívásnak, összesen 40 értekezést tartva, több helyszínen. Az előadások rengeteg új információval szolgálnak, mert nemcsak a reformátusok és az evangélikusok vannak itt, hanem a pünkösdista, baptista és ortodoxok egyházaknak a képviselői is jelen vannak.
Ami a magyar nyelvterületet illeti, előadást tartott prof. dr. Kovács Ábrahám A magyar és a koreai reformátusság válasza a totalitárius rendszer irányába címmel. Ugyanakkor a romániai magyar előadókat dr. R. Szabó István képviselte, akik a beszélgetésünk után románul a Miről beszélünk? című előadását készült megtartani.
A marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány ügyvezető igazgatója kérésünkre el is mondta megtartandó előadásának a lényegét. Már a címe is jelzi, hogy hitvitát érint, amiben a felperes a per során nem juthat egy rosszabb határozathoz, mint ami a per előtt volt érvényben. – Vagyis, miről beszélünk? Rosszabb helyzetet teremt a reformáció, vagy teljesen megújított valamit? Alapjában én a reformációnak Erdélyben kifejtett hatására kívánok kitérni, különösen Erdély aranykorára szeretnék összpontosítani, Bethlen Gábor uralkodására, az ő politikájára. A hitéből fakadó társadalmi, politikai, szociális és mindennemű átalakításaira. Amikor a reformációra emlékezünk, annak a jegyében érdemes azt tenni, hogy az 500 évvel ezelőtt nem egyszeri esemény volt, hanem azóta is folyamatosan létező valóság. Annak mindig az a kihívása, hogy aktualizálni kell az evangéliumi alapértékeket, tanításokat, elveket, hogyan hozom be a mai politikai, társadalmi, egyházi vonatkozásokba?
A Bethlen Gábor kora kedvenc témám, amiben kérdéseket kívánok nyitva hagyni. Közöttük azt is, miért nevezzük aranykornak Bethlen Gábor korának az időszakát. Az akkori korban létezett ugyanis az Unio Trium Nationum, amiből a románokat kiszorították. Hogy helyes volt-e vagy nem, csak akkor dönthetjük el, ha belehelyezzük magunkat az akkori időszaknak a valóságába. Itt látom a nagy kihívást a történészek számára is, amikor mai fejjel, akkori helyzeteket próbálunk értékelni. Azt nem lehet csak csúsztatásokkal tenni. Nagy gondom és bele is kívánom szőni az előadásába, hogy Erdélyben és Partiumban is kialakítottunk párhuzamos társadalmakat, mert a magyar egyházak és közösségek párhuzamban élnek a románokkal, és igazából csak akkor próbáljuk a kapcsolatokat keresni, ha van közös ellenségünk. Román nyelven olyan előadás is elhangozott: a reformáció hogyan hatott a XVI–XVII. századi erdélyi román társadalomra. Az előadóval elbeszélgettem és megegyeztem, hogy nincsenek román–magyar kapcsolódási pontok teológusok, más vezető emberek között, hanem azok megmaradnak a protokolláris szinteken. Mert Bethlen Gábort annyira az erős hite irányította, hogy befogadta a kiüldözött jezsuitákat, akik kimondottan reformáció ellenesek voltak. Ő nem félt tőlük, manapság viszont a párhuzamos társadalmainkat, bizonyos mértékben a félelem motiválja, ami nem jó tanácsadó – előlegezte meg számunkra előadásának a lényegét dr. R. Szabó István, a marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Nt. Czégé Imre annak a reményének adott hangot, hogy a Reformáció 500. évfordulója alkalmából még számos, színvonalas előadást szerveznek idén.
Forrás: Nyugati Jelen (Balta János)

2017. április 20., csütörtök

Feltțmadott! Hiszem és vallom!

„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.”
Róma 10, 9–10

Az ünnepi események már mondhatni, a vérünkben vannak: Jézus, az Úr nagypénteken megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett. De, miért temettetett el? A válasz: Azért, hogy ezzel megbizonyítsa, hogy valósággal meghalt. Igen, Jézus valósággal meghalt. Igazi halott volt. Nem klinikai halálban volt része, nem is volt tetszhalott. Nem ezekből eszmélt fel, józanodott ki. Mivel valósággal meghalt, valósággal támadott fel, harmadnapon, a hét első napjára virradólag, vasárnap. Legyőzte a halált, a magáét és a miénket is. Feltámadott, kijött a sírból, és mint feltámadott Úr megjelent az asszonyoknak, Péternek, a tanítványoknak és még sokaknak másoknak, megbizonyítván ezzel, hogy Ő valóban él. Feltámadott és él. Az Atya támasztotta fel hatalmas erejével, szétszaggatván a halál kötelékeit. Az élet győzedelmeskedett a halál felett, és a halál már többé nem győzedelmeskedhet felette.
Hogy Isten feltámasztotta Fiát és kihozta őt a sírból, azt bizonyítja, hogy elfogadta a kereszten értünk hozott áldozatát, megbocsátotta bűneinket, megbékélt velünk, és gyermekeivé fogadott. Eloszlatta szívünkből a haláltól való félelmet, megerősített abban a hitben, hogy életünkben nem a halálé az utolsó szó, nem ér véget a halállal az élet, sőt azután kezdődik el és teljesedik ki igazán az Ő országában, az örök életben.
Amit nagyon fontos tudnunk, az az, hogy feltámadt, és feltámadt bennünk is, akik hiszünk. A szívünkben él. Így lett valósággá számunkra a húsvét és az élet öröme.
A mostani ünnepen is sokan köszöntöttek a megszokott húsvéti köszöntéssel: Krisztus feltámadott! Épp az istentiszteletről értünk haza. A kapu előtt megálltunk. Utánunk román testvérek jöttek, akik örömmel köszöntöttek: –Krisztus feltámadt! Fogadtuk. Én azt kérdeztem tőlük: – Hol támadt fel? Hol? Mosolyogva a szívükre mutattak. Voltak, akik nem értették. De a többje igen. Itt támadt fel, és itt él a szívünkben. – Valósággal, feleltem.
Na látják, ez az igazi húsvét, az igazi feltámadás, ha el tudom mondani, hogy bennem is feltámadt és bennem is él. Nem csak beszélünk róla, nem csak mondjuk és köszöntjük egymást megszokásból, mert valósággal átéltük, részünk van benne, bennünk támad fel, bennünk él. Ezt hisszük és valljuk! És mivel hisszük és valljuk, megtartatunk, üdvösséget nyerünk. Áldott ígéret ez az Ige: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz, más szóval nem jutsz a kárhozatra, a pokolra, mert Isten örök élettel, üdvösséggel ajándékozott meg.”
Mit jelent szájjal vallást tenni az Úr Jézusról? Azt, hogy hittel megvallom őt. Hiszem, hogy Ő az Isten Fia, az Isten Felkentje, legfőbb Tanító, egyetlen Főpap és örökkévaló Király. Értem van, értem él, helyettem adatott a keresztre. Helyettem, miattam halt meg, hogy drága élete és vére árán önmagának megváltson. Hiszem, hogy ő az én megváltó és megtartó Jézusom. Szeret és szeretem. Uram és Királyom, aki gondot visel rólam, és Szent Lelkével bölcsen vezeti életem, ami nyugodttá, boldoggá tesz, és efelől semmi kétségem nincs, és afelől sem, hogy akik ezt teszik, akik hisznek Benne és vallást tesznek Róla, azok is mind megtartatnak.
A megtartatás másik fontos feltétele: szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból. Igen, a szívünk mélyén ott kell legyen a feltámadásban való hit, mert szívünk a hit székhelye. A hit Isten ajándéka, az újjászületéskor kapjuk Szentlélek által. Sok minden akadályozza ezt a hitet, különösen akkor, mikor ott lebeg előttünk az elmúlás valósága, amikor azt látjuk, hogy mindennek vége a halál. Nehéz megértenünk, hogyan következhet be a halálból a feltámadás. De bekövetkezett és bekövetkezik. Erre jó példa maga Jézus. Hiába ölték meg, hiába temették sziklasírba, hiába helyezték a nagy követ a sír szájára, és állítottak katonai őrséget a sírhoz. Ő feltámadott. Legyőzte a halált és annak minden eszközét. Hisszük-e ezt? Ha szívünkben hisszük, megtartatunk, és örökké élünk.
A válaszunk ez: Hisszük, mert így jelentette ki az örökké élő Úr, aki maga a feltámadás és az élet, aki millióknak és millióknak jelent meg és győzött meg arról, hogy Ő él.  És, ami számomra nagyon fontos, hogy amint Pál mondja, „mint egy idétlennek, torzszülöttnek, nekem is megjelent.” Megmutatta magát, találkoztam vele, és azóta – örömmel vallom – övé az életem. Nem magamnak, hanem neki élek. Őbenne, Őáltala, Őérette. Ő bennem és én őbenne. Nem félek, nem nyugtalankodom a halál miatt, mert a feltámadott Úrtól ajándékba kaptam az üdvösséget, az örök életet. Az Úr feltámadott, mi is feltámadunk. Ezt hiszem, és erről teszek bizonyságot már több mint ötven éve. E csodálatos munkába kapcsolódj be te is, Testvérem. Isten legyen segítségedre, segítségünkre.
Mert szívvel hiszünk a megigazulásban, és szájjal teszünk vallást az üdvösségről. Így legyen! Ámen.
Örök húsvétot, áldott feltámadást!

Szeretettel Józsa Ferencz lelkipásztor

2017. április 14., péntek

Kereszt, Te drága kereszt!

„Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.”  
Galata 6, 14

Ifjúkoromban hallottam azt az igehirdetést, amelyben lelkipásztorunk arról beszélt, hogy Isten még a világ teremtése előtt az Ő népét Fiának adta örök tulajdonul. Ennek azonban az volt az ára, hogy vásárolja, azaz váltsa meg. Így, kösse örökre magához, és teremtsen vele áldott közösséget. A Fiú ezt örömmel, nagy szeretettel elvállalta, engedelmességgel teljesítette és végbevitte. 
Ezt fejezte ki halála előtt elhangzott – Elvégeztetett – szavával. 
Elvégeztetett, amire vállalkozott, megváltásunk hatalmas műve. Hol? A kereszten. Ezért lett a kereszt, a rajta kifolyt és aláhulló vér szabadulásunk és üdvösségünk drága ára. Az evangélisták nem színezik, nem részletezik az eseményeket. 
Lukács csak ennyit mond. Megfeszítették. Azt, akiben az örökkévaló Isten volt jelen, az emberiség, mint egy gonosztevőt kivetette magából. Ezt Jézus eltűrte, elszenvedte úgy, hogy semmit sem tett a maga védelmére. Mint Isten Báránya, mészárszékre adatott és száját nem nyitotta meg. Alázatos volt mindhalálig. Feláldozta isteni életét, hogy mi elnyerjük bűneink bocsánatát és az örök életet. Halálával királyságot épít szíveinkben. Így válik a kereszt naponként csodává életünkben, hogy magasztalhassuk és dicsőíthessük Őt. 
Megkérdezhetjük, hogy mi mindennek a titka. Miért a kereszt, a nagy áldozat, a kifolyt drága vér, a sok-sok szenvedés, a kín, az átok? A válasz röviden ez: Isten szeretete a bűnbe esett ember iránt, irántunk. „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jn. 3,16. És Jézus szeretete is, Aki érettünk és helyettünk szintén szeretetből vállalta a halált, a helycserét a kereszten. Ő tudta, hogy halála és kínszenvedései hozzátartoznak dicsőséges megbízatásához, melyre megbízatott. Tudta, hogy elvérzése a végső győzelemhez fog vezetni, és afelé a királyság és uralom felé, melyet rajtunk, megváltott gyermekein és majd velünk együtt is fog gyakorolni. 
Mi történt Jézus halálában? Senki sem tudhatja, senki sem lát bele abba, hogy hogyan végezte el az Atya az Ő igazságának kielégítését, amikor saját Fiában ítélte meg a mi bűneinket, hogy rólunk haragját elfordítsa és kibékítsen önmagával. 
De, hogy ez megtörtént, az biztos. Ezt bizonyítja a templom kárpitjának kettéhasadása, fölétől aljáig. Az Istennel való közösségünk legbelsőbb szentélye nyitva van előttünk. Szabad az út, szabad bejáratunk van Istenhez. Nincs már semmi akadálya annak, hogy a szívére fogadjon bennünket. Jézus bevégezte megbízatását, elérte küldetése célját. Most már nyugodt szívvel, boldogan Reá bízhatjuk magunkat és szeretteinket, amit máris tegyünk meg örömmel. 
Ragadjuk meg hittel Istenünk felénk nyújtott kegyelmét, és éljünk vele hálásan. Ő mindenkiért feláldozta magát, mindenkiért meghalt, és azért halt meg mindenkiért, hogy akik élünk többé ne magunknak, hanem Őneki éljünk értelmes örvendező életben.
Végül szóljunk egy pár szót a kereszt erejéről, annak értelméről és gyümölcsöző hasznáról. Már akkor, de azóta folyton, és ma is éreztette és érezteti hatását. Hazug beszéd az, amelyik azt állítja, hogy nem volt semmi haszna, nincs semmi gyümölcse, és nem változott meg semmi. 
Lássunk egy két példát. A kereszttel szembenálló pogány százados, aki látta, hallotta a történteket hitre jutott, megtért és hittel vallotta: bizony Isten Fia volt ez az ember. Barrabás, a rablógyilkos kíváncsiságból kimegy a kereszthez, és amint meglátja a már halott Jézust döntésre jut: ha ez az ember meghalt helyettem, mondta, megérdemli, hogy ezután Őneki éljek. Életük megváltozott. Új életükben Megváltójuk dicsőségére éltek. 
Az idők folyamán, akiket áthatott ez a keresztről sugárzó erő ugyanerre az életre jutottak. Így van ez ma is. Akiknek a keresztről szóló beszéd nem megbotránkozás, nem bolondság, hanem Istennek ereje, azok bűnbocsánatot és új életet nyernek, boldogok lesznek. Megszámlálhatatlanul nagy ezeknek száma, hála Istennek. A legnagyobb örömöm, amiért hálás is vagyok, hogy én is közéjük tartozom. Meghallatta velem hívó szavát, biztatott, bátorított és vágyakozást adott szívembe. Azt mondta: Jöjj! 
Én pedig engedelmeskedtem a mennyei hívásnak. Odaálltam a kereszt alá, megvallottam bűneimet. Kértem, hogy drága vére által tisztítson meg. Megköszöntem, átöleltem a keresztet, és örökre szívembe zártam a kereszten értem szenvedő Jézust. 
Azóta vagyok az Övé, azóta van békességem és vagyok a gondok bajok között is boldog, amit szívemből kívánok mindenkinek. 
Egy francia zománcfestő, úgy festette meg a keresztre feszítést, hogy a sebekből kifolyó vért angyalok fogták fel aranycsészékbe, hogy beletöltsék nagy emberi fájó sebekbe, hogy gyógyító orvosságként szolgáljon. 
Testvérem, vannak e neked nyílt, vagy titkos sebeid, fájók, kínosak, halálosak? Az orvosság Jézus sebeiben, halálában van. Az Ő sebeivel gyógyulunk meg. Fogd fel hiteddel, mint az angyalok és engedd, hogy fájó sebeidbe folyjon az ártatlan vér. 
Meglásd, meggyógyulsz és rendbe jön az életed. Békességre lelsz, életednek tartalmat, értelmet és célt ad. Azt mondod, így szép és jó az élet. Érdemes élni. Így legyen. Ámen!
Áldott nagypénteki ünneplést, meghalást a bűnnek és feltámadást az életre és örök üdvösségre.
Szeretettel: Józsa Ferencz, lelkipásztor

2017. április 12., szerda

Király, világ királya Ő!

„...Áldott a Király, aki jön az Úrnak nevében. Békesség
                           a mennyben, és dicsőség a magasságban!..."
                                                           Lukács 19, 28–34

Virágvasárnap azon ünnepek egyike, mely közvetlen Jézus életéhez kapcsolódik. Egyik ünnep sincs a másik nélkül, egyformán fontosak és drágák az Úrnak és nekünk is. Köszönjük, hogy részünk lehet bennük, és hogy mi is megünnepelhetjük őket.
Urunk Jeruzsálembe vezető útjának utolsó szakaszához, földi életének utolsó hetéhez érkezett. Keresztre feszítése előtti vasárnap volt ez a nap. Jézus az Olajfák hegyének keleti lejtőjén haladt előre, ahol Bethánia és Betfagé települések voltak. Ezután már Jeruzsálem városa következett, mely két-három kilométer távolságra volt tőlük. A levegő tele volt feszültséggel. Mindenkit nagy izgalom töltött el. Bár, egyedül csak Ő tudta mi vár rá, mi következik ezután, mégis nyugodt. Megelőzőleg háromszor is hirdette: az Emberfiának Jeruzsálembe kell mennie, ahol sokat fog szenvedni a főpapoktól és írástudóktól, keresztre feszítve meghal, és harmadnapon feltámad. De ki emlékezett már ezekre a szavakra rajta kívül? Jeruzsálembe kell mennem és ott nehéz időket kell átélnem. Ezek most beteljesülőben vannak. Próféciát is teljesít, Zakariás prófétáét: Mondjátok meg Sion leányának, imhol jő a te királyod, alázatosan és szamárháton ülve. Egyben bejelenti királyi igényét, hiszen király, világ Királya Ő. Országa van, de nem földi, hanem lelki, mely az egész emberiségre kiterjed. Boldogok azok, akik ezt elfogadják. Elküld két tanítványt Bethániába, hogy hozzanak el egy szamarat. Szamáron abban az időben csak nagy emberek, királyok és királyfiak járhattak. Ezzel is királyságára utal. Figyeljük meg, milyen tudással, milyen pontossággal rendelkezik az Úr. Tudja, hol van a szamár, melyik ház elé van kikötve, ki a gazdája, hogy meg fogják kérdezni, milyen alapon oldják el, hova és miért viszik, hogy mit válaszoljanak a kérdésre. Ő mindent tud, és mindent lát. Mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége reá, és erre biztosan el fogják bocsátani. Nem véletlen, hogy a tanítványok ezen pontos utasítások után feltétel nélkül engedelmeskednek, elmennek és elhozzák a szamarat. Minden úgy lett, ahogy az Úr mondta nekik. Így van ez ma is. Minden úgy történik a világban, életünkben, amint meg van írva, ahogy Isten akarja és mondja. Az Ő szava szent és igaz. Örök és megmásíthatatlan. Nagy jutalmat nyernek azok, akik engedelmeskednek és megélik azt.
A szamár gazdája Jézus titkos tanítványa volt, akárcsak az az ember, aki az utolsó vacsorakor lakásába fogadta őket, és elkészítette a termet számukra. Ezek az emberek rég Jézusnak adták szívüket, és milyen tanulságos, hogyha Jézusé a szívem, az övé mindenem: szamaram, házam, időm, erőm, pénzem, ruhám, családom, gyermekeim, életem és halálom. Jó lenne ezt is megtanulni, és életünk végéig gyakorolni. Továbbá, semmi sem úgy az enyém, hogy ne lenne az Övé is. Jézus számít erre az elismerésünkre. Számít arra, hogy ha Ő azt mondja: Szükségem van rá, rád, soha semmit nem fogunk megtagadni tőle. Örömmel bocsátunk mindent az ő rendelkezésére, és nem erőszakkal, hanem szeretettel és örömest. 
Az engedelmes tanítványoktól pedig a következőket tanulhatjuk meg: ha vele járok, feladatot kapok, melyet teljesítenem kell. Menjetek el, és tegyétek meg. És ők elmentek. Örömmel és feltétel nélkül cselekedtek. Áldozatot is hoztak Érte, bármibe került volna is az. Azt olvassuk továbbá, hogy elhozták az állatot, és a tanítványok felső ruháikat terítették rá. Így indult el, és haladt a Király Jeruzsálem felé. Betelt a prófécia: ímhol jön néked a te királyod. Elvetem, vagy elfogadom? Útja ruhák és pálmaágak szőnyegén vezetett át, miközben az emberek üdvrivalgása hatolt a fülébe, vágott a szívébe. Legalább egy rövid ideig elismerték, mint Messiás királyt. Nagypénteken már feszítsd meget kiáltottak. Mi hogy vagyunk ezzel? Elfogadjuk-e, és ha igen, meddig? Tiszta szívvel, őszintén éltetjük és dicsőítjük Őt? Zengjük hát együtt az ünneplők sokaságával: Áldott a király, aki jön az Úrnak nevében. Drága, hogy nem csak hív és vár magához, amint sokszor máskor tette, hanem ő maga jön hozzánk. Jön, hogy bővelkedő életet hozzon és ajándékozzon minden arra vágyó léleknek. Jön a betegekhez, a megtört és félelmes szívűekhez, a nyugtalanokhoz, a szenvedőkhöz és az örvendezőkhöz is. Bíztat: ne félj, csak higgy, én meggyőztem a világot. Jön hozzám, és azt mondja: ne sírj, ne panaszkodj, elég néked az én kegyelmem. Jön örömömben, bánatomban, töprengéseimben, fiatalságomban és öregségemben, családomban és gyülekezetemben, jön a szívembe, az életembe és halálomba. Jön, hogy Igéje és Szentlelke által bennem éljen, vezessen, jólétet, csendes, nyugodt életet biztosítson és a nekünk szerzett váltságban oltalmazzon, megtartson és üdvözítsen. Jelenlétében és közösségében kiáltsuk nagy örömmel: Áldott a király, aki az Úr nevében jön. A mennyben békesség és dicsőség a magasságban. Ahol a szívek felett átveszi az uralmat, ott békesség lesz. Bennem is, benned is. Őszinte lesz a dicsőítésem is. Dicsőség a magasságban a Királyok Királyának, az Urak Urának. Dicsőség legyen néked Jézus, azért hogy hozzánk is eljöttél és megajándékoztál a benned örvendező élet békességével és sok-sok javaival, drága ajándékaival. Bátran mondhatom, hogy virágvasárnappal, sokkal gazdagabb és boldogabb is vagyok. Áldassék érte örökkön örökké drága és dicső neved. Ámen!  

Áldott ünneplést!

Sok szeretettel,
Józsa Ferencz, lelkipásztor

2017. április 10., hétfő

Gyászjelentés: Tolnai Ferenc, bélzeréndi református lelkipásztor

“Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus és az Isten, a mi Atyánk, aki szeretett minket, és kegyelméből örök vigasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vigasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket.”                                             
2Thessz 2, 16-17


Mély együttérzéssel tudatjuk, hogy szeretett szolgatársunk,

NT. TOLNAI FERENC

bélzerindi lelkipásztor, életének 60. esztendejében tragikus hirtelenséggel visszaadta lelkét Teremtő Urának. Porsátorát 2017. április 11-én, kedden 15 órakor a nagykárolyi református ravatalozótól kísérjük utolsó földi útjára és helyezzük végső nyugalomra a helyi temetőben. 
A vigasztaló Isten árassza ki kegyelmét a gyászoló családra, szeretteire és a néhai testvérünk által pásztorolt gyülekezetekre.



Az Aradi Református Egyházmegye lelkészi közössége nevében,

Módi József                              Venter Miklós
 esperes                                      főgondnok 


__________________________________________________________________________________________________
Tolnai Ferenc református lelkipásztor 1956. november 6-án Szilágysámsonban született, Mocsolyán nőtt fel. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte teológiai tanulmányait. Lelkipásztori pályafutását a Szatmár-Németi Református Egyházközségben kezdte, ahol 2 évig volt segédlelkész 1981-1983 között. Ezt követően Érdengelegre került családjával, ahol 8 évet szolgált 1991-ig. Innen Szilágypérba vezette Isten az útját. E két egyházközségből 7 évig beszolgált Érkőrösre, és több éven át Sződemeterre is. Szilágypérban 21 évig szolgálta az Urat. 2012. szeptember 1-től a Bélzerindi Református Egyházközségben hirdette az Igét várva a közelgő nyugdíjas éveket.
Az Úr virágvasárnap magához szólította őt, hogy immár a mennyek országában szolgáljon tovább. Emléke legyen áldott!