2017. augusztus 21., hétfő

Lépésről lépésre a hit útján


Július 14–26. között Isten kegyelméből ismét gyermekzsivajtól és az Urat dicsérő énekektől volt hangos az ágyai parókia udvara. Egy különleges születésnapi ünnepsorozat keretében adtunk hálát Istennek az 500 éve elkezdődött reformáció áldásaiért.
A reformáció jubileumi évében a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyermekmissziós Programja alapján a helybéli és az itt vakációzó gyerekekkel együtt fedeztük fel azt a Szentíráson alapuló négy alapigazságot, melyek ismeretében reformátor eleink vállalták az „evangélium által reformált egyház” alapjainak az elhelyezését:
Solus Christus – egyedül Krisztus a közbenjáró Isten és emberek között (1Tim 2, 5.), és egyedül az Ő érdeméért kapunk bocsánatot és üdvösséget.
Sola Scriptura – egyedül a Szentírás hatvanhat könyve az Istentől ihletett kijelentés, ami eligazít minket a különböző kérdésekben.
Sola gratia – egyedül Isten kegyelméből kaphatunk üdvösséget, és nem érdemeink jutalmazása gyanánt.
Sola fide – egyedül a hitünkkel tudjuk ezt elfogadni, megragadni, a magunk számára is érvényesnek tekinteni (Ef  2, 8–9).
A közösen elkészített „szülinapi torta” jelképei is erre emlékeztettek, és megtanultuk, hogy ránk is feladatot bízott az Úr: „Fiaim, ne tétlenkedjetek! Hiszen titeket választott ki az Úr, hogy az Ő szolgálatára álljatok, néki szolgáljatok és áldozzatok.”  (2 Krón 29, 11.) Hálás szívvel és méltón emlékezni csak úgy lehet, ha felismerjük és átérezzük a ránk bízott örökség értékét, melyet Jézus Krisztusban kaptunk és szolgáló életünkkel továbbadhatunk másoknak! 
A gyermek-bibliahét után „kincskeresésre” kaptak meghívást a résztvevők, ugyanis megérkezett hozzánk az Eva Mc Keown és Paul Gibson által vezetett, várva várt észak-írországi ifjúsági csoport, amelynek tagjai egy héten át nagy szeretettel és odaadással szolgáltak közöttünk, és segítettek az örökre megmaradó mennyei kincsek keresésében.
Áldott alkalmak voltak a délutáni gyermek és ifjúsági foglalkozások, hálás szívvel gondolunk a fiatalokat szeretettel fogadó idős testvéreinkre, akik örömmel vették az igei biztatást és a hitvalló éneket. 
Jó volt együtt megtapasztalni a naponként megélt hit áldásait. Hálásak vagyunk az együtt töltött napokért, a hirdetett és megélt Igéért, a sok-sok játékért, a foglalkozásokért és a szelíden végzett szolgálat öröméért! Köszönjük a gyülekezetünk tagjai részéről a gyermekek uzsonnáztatására felajánlott bőséges testi táplálékot, vendégeink ellátásában vállalt adományaikat, fáradozásukat. Köszönjük a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Gyermekmissziós Programjáért felelős csapatnak az áldozatos munkát, Csáki Apollónia és Kiss Anikó igazgatónők jószívű segítségét a tolmácsolásban és a programok lebonyolításában. Köszönjük Erdős Márta Izabella magyartanárnőnek, a Tőzike és Kistőzike néptánccsoport tagjainak a kulturális esten nyújtott néptáncbemutatót! Köszönjük Módi Kinga tiszteletes asszonynak a tevékenységek megszervezésében, lebonyolításában és a vendégeink ellátásában végzett áldozatos munkáját, szakmai téren nyújtott segítségét!
Köszönjük a Communitas Alapítvány támogatását, mely az idén is lehetővé tette a foglalkozásokon használt fogyóeszközök beszerzését, illetve a technikai eszközök korszerűsítését!
Köszönjük az Exodus Alapítvány segítségét, mely révén idén is észak-írországi fiatalok érkezhettek hozzánk! Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy fiatal testvéreink tanítása, valamint saját bizonyságtételük megosztása által hitünkben erősödhettünk!
Soli Deo Gloria – Egyedül Istené legyen a dicsőség!

Módi József
esperes-lelkipásztor

2017. július 24., hétfő

Református Gyülekezetközi Találkozó Gyorokon

„Az ÚR veled van…” (Bírák 6,12)
I. Református Gyülekezetközi Találkozó Gyorokon


Rendhagyó és minden elvárást felülmúló gyülekezetközi találkozóra került sor, július 23-án, vasárnap délután, a gyoroki református templomban. A reformáció 500. évfordulójának fényében négy Arad megyei református gyülekezet hívei találkoztak: Szentleány, Zimándköz, Lippa és Gyorok egyházközségek tagjai. A négy gyülekezet együttvéve mindössze 210 lelket számlál. Ennek ellenére közel 70-en vettek részt e gyülekezetközi találkozón, amely a gyülekezetek élni akarását jelzi. 
A 15 órától kezdődő istentiszteleten Vékony Zsolt József, mint a négy gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, a Bírák könyve 6, 12-16 alapján. Az igehirdetésben elhangzott, hogy Gedeonhoz hasonlóan mi is sokszor csak a magunk dolgával vagyunk elfoglalva és egyre inkább eltávolodunk egymástól és gyülekezetünktől. Mindeközben magányunkról és boldogtalanságunkról panaszkodunk. Isten azonban többet szán nekünk, mint amit mi önmagunk számára el tudunk képzelni. Ő meglátja bennünk azt, akivé lehetünk, ezért fontos, hogy tegyük azt amire elhívott bennünket. A kisebbségi létből, keserű tapasztalatainkból fakadó panaszkodás helyett inkább Istenre figyelve lenne jó élni a mindennapi életet, betöltve küldetésünket azon a helyen ahol élünk, szolgálva gyülekezetünk és népünk javára. Az igehirdetés záró gondolataként a találkozó célja is megfogalmazódott: megerősödni kívánunk abban a hitben, hogy Isten velünk van és abban a tudatban is, hogy mindannyian egy nyelvet beszélve, egy hitet vallva, ugyanahhoz a néphez tartozunk.
Az igehirdetést követően a szentleányfalvi énekkar szolgálatára került sor. A 2014 októberétől létező énekkar két gitáréneket és két kánont énekelt. Az utolsó énekbe a jelenlevők is bekapcsolódtak, együtt énekelve a Ne aggodalmaskodjál c. református kánont. Ezenkívül három szavalat is elhangzott a szentleányiak részéről. Mind a három Molnár Károlyvolt aradi református lelkész költeménye. Ezután a zimándközi gyülezetet képviselve Czank Gizella elszavalta Túrmezei Erzsébet: Újévi kérés c. versét, majd Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos olvasókör vezetőjének előadásában elhangzott Kányádi Sándor és Tánczos Katalin: Az én Miatyánkom c. költemény, amely gyönyörűen megfogalmazza a kisebbségben élő és a mindennapi gondokkal küzdő, egyszerű magyar embernek az életérzését. A szavalatok sorát Simó Klára gyoroki gondnokasszony zárta Arany János: Fiamnak c. versével. Mindezek után Nemzeti Imánk eléneklése következett, amelyet a Himnusz további szakaszai követtek Czernák Ferenc tolmácsolásában, ezáltal is elmélyítve Kölcsey Ferenc remekművének az üzenetét a jelenlevőkben. Az istentisztelet a 90. zsoltár eléneklésével zárult. 
A templom előtti közös csoportkép elkészítése után szeretetvendégségre került sor a régi gyoroki református iskolában. 
Meglepő módon több baráti kapcsolat elevenedett fel a közös beszélgetések alatt. Régi munkatársak, barátok ismerték meg egymást. A hangulat családiasnak és meghittnek bizonyult. 
A szeretetvendégség a Székely Himnusz eléneklésével zárult. Többen könnyes szemekkel, hálás szívvel énekelték.
Köszönet illesse elsősorban a gyoroki református gyülekezetet, amiért házigazdái voltak e találkozónak, megtéve mindent, hogy az ide eljövők meleg fogadtatásban részesüljenek. 
Köszönet a szép számban megjelenő szentleányfalvi, zimándközi és lippai gyülekezeteknek, valamint a gyoroki és környékbeli katolikus testvéreknek is, akik velünk együtt ünnepeltek. 
A közel jövőben e találkozó folytatásában reménykedünk, ezzel is hagyományt teremtve a szórványban élő gyülekezeteink számára.

Vékony Zsolt Józseflelkipásztor és 
Simó Kláragyoroki gondnokasszony


További képek az eseményről:










2017. július 18., kedd

Református gyülekezeti találkozó Gyorokon


A Reformáció 500. évfordulójának szellemében, négy Arad megyei református gyülekezet szervez közös találkozót július 23.-án a több mint 200 éves gyoroki református templomban. 
Szentleányfalva, Zimándköz, Gyorok és Lippa református gyülekezetei fognak találkozni. 
A 15 órakor kezdődő ünnepi istentiszteleten a jelzett négy gyülekezetben szolgáló Vékony Zsolt József lelkipásztor hirdeti az igét, a szentleányfalvi gyülekezet énekkara szolgál, szaval Simó Klára gyoroki gondnok asszony és Czernák Ferenc, a lippai Degré Alajos Olvasókör vezetője. Az istentisztelet után szeretetvendégségre kerül sor a régi gyoroki református iskolában. 
Felekezeti hovatartozástól függetlenül, szeretettel várunk minden kedves magyar testvérünket!                                                                          

2017. május 24., szerda

Nyitott út a mennybe

„...Vesztek erőt minekutána eljő a Szentlélek reátok és lesztek nékem tanúim Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a föld mindvégső határáig...” 
Ap. Csel.1, 4–11. (9)

Kedves Testvéreim! Karácsonykor Jézus megszületett. Otthagyta a mennyei dicsőséget, az Atyával és Szentlélekkel való áldott közösséget, testté lett, és eljött a földre, hozzánk bűnös emberekhez. Majd magára vette bűneinket, és drága élete, a kereszten kihullott vére által megváltott, a halálból való feltámadása által megszerezte és nekünk ajándékozta az örök életet. Feltámadása után a 40. napon visszament a mennyei dicsőségbe, elfoglalta helyét Atyja jobbján, s onnan fog majd visszajönni, ítélni élőket és holtakat.
Hogyan történt Jézus mennybemenetele, s miért jó ez nekünk? Hiszen ő maga mondja: Jobb néktek, ha elmegyek az én Atyámhoz, mintha maradnék. Elmondja, hogy miért. Ha nem megyek el, a Pártfogó, az igazság Lelke nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm néktek, és Ő veletek marad mindörökké. Ha szerettek engem örüljetek, hogy azt mondom, elmegyek. Elmegyek, de vissza is jövök, hogy méginkább veletek legyek, mindenütt jelenlévő és vigasztaló Szentlelkem által. Testvéreim, örüljünk annak, hogy ez már megtörtént, amit most újra megerősít az Úr. Ő velünk van minden napon a világ végezetéig. (Mt 28, 20). 
A következő kérdésünk: Hol és hogyan történt mennybemenetele csodája? Tanítványait és szeretteit kivezette az Olajfák hegyére, akikkel kedvesen elbeszélgetett. Utolsó földi beszélgetésük volt ez. Miről beszélgettek? Először Jézus szólt hozzájuk az Isten országáról. Sokszor beszélt már róla. Ezzel kezdte tanítását is: „Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa”. Amint azután példázatokban, most az elváláskor is újra róla beszél. Miért? Azért, mert az ember számára Isten ezt tűzte ki az élet céljául. Azt akarja, hogy mi is oda jussunk, vele legyünk. Azt mondja Jézus: Elmegyek... aztán eljövök hozzátok, hogy magamhoz vegyelek, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. Erre azonban fel kell készülnünk, életünket Istennel el kell rendeznünk. Hogyan? Bűnbánat, megtérés, újjászületés, megtisztulás és megszentelődés által. A tanítványok kérdésére, hogy mikor jön el az Isten országa, királysága, a válasz ez: nem a mikor a fontos, hanem az hogy legyetek készen, béküljetek meg Istennel és egymással Jézus Krisztus vére által, így bármikor eljöhet. Ez nekünk is komoly felszólítás, ha az örök életre akarunk jutni. Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, a lelkét pedig elveszti. Ezután Jézus arról beszél, hogy rövidesen beteljesedik rajtuk az Atya ígérete, amelyet Jóel, Ésaiás, Ezékiel próféták megírtak. Kitöltöm az én lelkemet minden testre, vagy… Adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek... mert a Lélek az, aki megelevenít, a test nem használ semmit. (Jóel 2, 28. Ezékiel 37, 1–14. János 6, 63.) Hogy mondja ezt Jézus: vesztek erőt, minekutána eljön reátok a Szentlélek és lesztek nékem tanúim Jeruzsálemtől Júdeáig, Samáriáig és a föld mindvégső határáig. (8. v.) Az Úr jól tudta, hogy a tanúságtétel hatalmas munka. Róla tanúskodni, őt hirdetni, prédikálni nem könnyű dolog. Tudta, hogy e munkához hatalmas erőre lesz szükségük a bizonyságtevőknek. Ezt az erőt adja és folyamatosan biztosítja számunkra Szentlélek Isten, az Atya és Fiú Lelke. Azt olvassuk egy másik helyen a Szentírásban: nem a félelemnek, hanem az erőnek és hatalomnak Lelkét kaptuk. Gondoljunk az apostolokra, különösen Péterre, hogy milyen erővel és hatalommal hirdette pünkösdkor az Igét, Krisztust, miután Szentlélek kiáradt a szívébe. Több mint háromezer ember tért meg, adta szívét Jézusnak, lett keresztyénné. 
Legyen a kérésünk: Urunk add nekünk is Szentlelkedet. Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le ránk, égi lángod járja át, szívem és a szám – énekeljük énekünket.
Az üzenet, vegyetek Szentlelket és legyetek tanúim! Hol, mikor és kik között? Testvéreim, a szemünk előtt látjuk Jézust és kis csoportját, amint ülnek a hegyen. Lenéznek és látják Jeruzsálemet, Júdeát, Samáriát. Jézus ellát a föld végső határáig is. Látja az egész világot. Azt mondja, itt is, ott is vannak utánam sóvárgó lelkek. Minden szívben ott van az űr, mely utánam kiállt, melyet csak én tölthetek ki. A teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését, mert várja Jézust. Mint tanúim, menjetek és vigyetek el engem hozzájuk. Beszéljetek nekik rólam. Kínáljátok fel nekik, irgalmamat, szeretetemet és üdvözítő kegyelmemet. Szükségük van rám, szeretetemre, segítségemre, áldásaimra, és én örömmel adom magamat és mindezeket nekik. Vigyétek az Igét, hirdessétek az evangéliumot, vezessetek minden lelket hozzám és én megtartom, üdvözítem őket. Tartalmat, értelmet, célt adok az életüknek és én, a boldog Isten, boldogságba részesítek minden engedelmes szívet.
Ezután szemük láttára felemeltetett a mennybe. Nagy nap volt ez a nap, mind az ég, mind a föld számára. Megszűnt a szakadék a föld és ég között. Nagy volt a fogadtatás is a mennyben. Először az Atya üdvözölte Fiát,és jobbjára ültette. Azután Úrrá és Krisztussá tette őt mindenek felett. (Ap. Csel 2, 36). Felmagasztalta és neki adott minden hatalmat mennyen és földön. Jézus felment a mennybe, hogy elküldje Szentlelkét. Felment, hogy végezze főpapi tisztségét, a közben járói tisztséget, és hogy az Anyaszentegyház fejévé legyen. Felment, hogy nekünk helyet készítsen és majd ama napon fogadjon bennünket, mint szentjeit. Úgy fogunk mi is menni és megérkezni ama dicsőségbe, az atyai házba, mint Ő maga. Ez a mi nagy örömünk. Ő azt ígérte: bizony hamar eljövök. Mi ezért kiáltjuk teljes bizalommal: Jövel, Urunk, Jézus! Jöjj! Várunk, hogy Veled menjünk és a dicsőségben Veled legyünk. Köszönjük, hogy megnyitottad számunkra is az utat. Hisszük és valljuk, hogy országodban Veled leszünk. Ez lesz a mi legnagyobb győzelmünk. Mindenért övé, a hála, a magasztalás és a dicsőség. 
„Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, s majd a végső harcon át mennybe fölragadj. Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel. Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj.” MRÉ 250. Ámen.
Sok szeretettel minden kedves testvéremnek,

 Józsa Ferencz
lelkipásztor

2017. május 17., szerda

Egyházmegyei Presbiteri Konferencia a Reformáció 500. évében

A Reformáció ötszázadik esztendejében a legfiatalabb és legkisebb létszámú Aradi Református Egyházmegyében is ünnepségsorozatokkal emlékezünk meg Isten gondviselő oltalmáról, mellyel fél évszázada igazgatja életünk kiteljesedését hitünk megélése által.
Az ünnepségsorozat harmadik állomása Vadász lett, ahol az árpádkori templomban tartottuk meg az éves Egyházmegyei Presbiteri Konferenciát. Egyházmegyénk számos gyülekezetéből érkeztek erre az alkalomra lelkipásztorok és presbiterek, hogy közös istentiszteleten adjunk hálát a mindenség Istenének egyházunkért és hitünkért, mellyel helyet és alkalmat adott szolgálatunk kiteljesedésére, nevének hirdetésére.
Az erre az alkalomra érkező híveket a házigazdák szeretettel várták, kaláccsal, kávéval és üdítővel kínálták meg őket a templom bejáratánál, míg mindenki elfoglalta helyét a templom padjaiban.

Az istentisztelet igehirdetéssel kezdődött. Nt. Papp József, az Erdőhegy-Kisjenői Református Egyházközség lelkipásztora az 1Korintus 12, 12-27 alapján szolgált. Igehirdetésében Krisztus testének tagjairól, s ezzel párhuzamban mai egyházunk szolgáiról beszélt. Amiképpen a testnek is szüksége van a tagokra, ugyanúgy a nagy egyháznak is szüksége van nemcsak nagy és gazdag, de a kicsiny és szegényebb gyülekezetekre is. Ezen felül azt is kiemelte az igehirdető, hogy mennyire szükséges a presbiterek szolgálata is, ugyanakkor szükségesek (és ha van ilyen, azért külön is hálát kell adnunk) azoknak a kevésbé tehetős, elesett embereknek a csendes imádsága is, amivel szintén a közös test vérkeringését, élő hitét munkálják.
Az igehirdetést követően a házigazda lelkipásztor, Lőrincz Lóránd-Péter köszöntötte az egybegyűlteket a Zsoltárok könyve 133. részének üdvözlésével Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” Röviden beszélt a műemlék templom és az egyházközség történetéről, s örömének adott hangot, hogy a helyieken kívül közel hetven presbitert köszönthet még a templomban. Külön köszöntötte a meghívott előadót, az egyházmegye esperesét, valamint az önkormányzat részéről jelenlévő Teodor Parasca alpolgármestert.

Az egyházmegye esperese, nt. Módi József a Zsidókhoz írt levél 4, 14-16 verseivel köszöntötte a Konferencia résztvevőit. Diákkori élményeit felelevenítve köszöntötte az előadót, majd megköszönte a résztvevőknek egyházunk iránt végzett áldozatos munkájukat, s további kitartó egyházépítő munkára és Istennek tetsző szolgálatra hívta azon a helyen, ahova az Isten állította őket.

A köszöntések rendjén Kovács Attila, az Aradi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének elnöke is szólt a résztvevőkhöz, megköszönve a jelenlevők gyülekezetekben végzett szolgálatát.
A köszöntéseket követően a kilenc helybeli gyermek Mészáros István, zongoratanár által alakított gyermekzenekara lépett fel két énekszámmal. A Halleluja és az Itt vagyok most, jó Uram című keresztyén énekek előadása hangolta rá a gyülekezetet a Konferencia előadásának meghallgatására.


Reformáció és Hitvallás volt a címe – és egyúttal a témája is dr. Buzogány Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet professzora előadásának.

Az előadó előbb arra kérdésre kereste a választ, hogy mi nem a reformáció, majd kifejtette egyéni hitvallásaink közösségünkre gyakorolt fontosságát.
A reformációt sokan vallásos köntösben jelentkező osztályharcnak mondták, amelynek a társadalmi vonatkozása jelentősebb, mint a misztikus vallási. Bár a reformációt világtörténelmi folyamatba ágyazható jelenségként is meg lehet közelíteni, mégsem ez fejezi ki annak legbelsőbb lényegét. Sokan „hitújításnak” mondják. Ez alapjában véve fából vaskarika, ugyanis a hitet újítani nem lehet, legfeljebb a hit pontokba szedett és papírra vetett megjelenítését, amit hittételeknek vagy hitvallásnak nevezünk.
Az előadó idézte Heltai Gáspár kolozsvári reformátor 1570-es években írt tömör, de a reformáció lényegét megjelenítő írását „Erdélyben tél-túl (itt is, ott is) villámlani kezdett az Istennek igéje”. A reformáció tehát igehirdetés, akár hiszünk benne, akár nem. Amennyiben hívőként nézünk rá, abban az isteni Ige megjelenítését látjuk, amennyiben pedig nem hívőként társadalmi jelenséget látunk benne, akkor sem kerülhetjük meg, és számolnunk kell vele. Mindaz, ami ennek hatására később társadalmi/nemzeti pozitívummá válik (anyanyelv, oktatás stb.), csak következménye az igehirdetés formájában jelentkező reformációnak.
Hitvallásainkról szólva az előadó elmondta, hogy a hitvallás egy személynek, vagy közösségnek személyes felelete az megszólító isteni Igére. A Heidelbergi Káté mellett a II. Helvét Hitvallás egyházunkra gyakorolt hatását is példázta, s örömének adott hangot, mikor beszámolt arról, hogy nem sok idő múlva az Erdélyi Református Egyházkerület is hivatalosan saját hitvallásaként szignálja ezt a saját egyházában már évszázadok óta alkalmazott hitvallási iratot.

Az előadás végén Venter Miklós, az Egyházmegye főgondnoka ajándékcsomaggal köszönte meg a professzor úr szolgálatát.

Az előadást követően a konferencia résztvevői a közelben lévő kultúrházba mentek át, ahol a vadászi presbiterek által előkészített ebéddel várták őket.

Tisztelettel köszönjük meg missziói előadónk, nt. Tóbiás Tibor György áldozatos munkáját, amelynek eredményeképpen a találkozó résztvevői között kioszthattuk az erre a célra immár második kiadásban megjelentetett, egyházmegyénk gyülekezeteit és templomait bemutató könyvecskét az ez alkalomra készült golyóstollakkal együtt.
Köszönetünket fejezzük ki a vadászi református gyülekezetnek a találkozó megszervezéséért, valamint mindazoknak, akik részt vettek ezen az alkalmon.
Hisszük, hogy minden Isten dicsőségére történt. Áldassék érte az Ő szent neve!


Lőrincz Lóránd-Péter

2017. április 30., vasárnap

A Reformáció 500 éve: Nemzetközi konferenciát szerveztek Aradon

Az Aradi Aurel Vlaicu Egyetemnek a Kultúrák és Felekezetek Közötti Kapcsolatokat Tanulmányozó Központja, a Reformáció 500 éve címmel nemzetközi konferenciát szervez április 26–28. között.
A program szerdán 17–20 óra között, a vendégek fogadásával, elszállásolásával indult.
Tegnap, csütörtökön az Egyetem Aulájában a 9 órakor kezdődött hivatalos megnyitón az Egyetem vezetőségének a társaságában prof. dr. Ramona Lile rektor köszöntötte a hazai előadók mellett az Egyesült Államokból, Dél-Koreából, Lengyelországból, Magyarországról, Ukrajnából, Hollandiából, Németországból, Nagy Britanniából, illetve Dél-Koreából érkezett előadókat.
Ezt követően, prof. dr. Corneliu Constantineanu moderátor felkérésére a lengyelországi prof. dr. Wojciech Szczerba, az Evangélikus Protestantizmus és a civil társadalom címmel megtartott előadásával indult a román, illetve angol nyelvű konferencia. Azon az Aradi Református Egyházmegyét nt. Czégé Imre arad-gáji, illetve nt. Józsa Ferencz nyugalmazott lelkipásztor képviselte.
Amint érdeklődésünkre nt. Czégé Imre elmondta, az Egyetemtől a közelmúltban kapták a meghívást a tartalmas konferenciára. A szinkronfordítással zajló konferencián neves külföldi és hazai egyetemi tanárok tettek eleget a meghívásnak, összesen 40 értekezést tartva, több helyszínen. Az előadások rengeteg új információval szolgálnak, mert nemcsak a reformátusok és az evangélikusok vannak itt, hanem a pünkösdista, baptista és ortodoxok egyházaknak a képviselői is jelen vannak.
Ami a magyar nyelvterületet illeti, előadást tartott prof. dr. Kovács Ábrahám A magyar és a koreai reformátusság válasza a totalitárius rendszer irányába címmel. Ugyanakkor a romániai magyar előadókat dr. R. Szabó István képviselte, akik a beszélgetésünk után románul a Miről beszélünk? című előadását készült megtartani.
A marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány ügyvezető igazgatója kérésünkre el is mondta megtartandó előadásának a lényegét. Már a címe is jelzi, hogy hitvitát érint, amiben a felperes a per során nem juthat egy rosszabb határozathoz, mint ami a per előtt volt érvényben. – Vagyis, miről beszélünk? Rosszabb helyzetet teremt a reformáció, vagy teljesen megújított valamit? Alapjában én a reformációnak Erdélyben kifejtett hatására kívánok kitérni, különösen Erdély aranykorára szeretnék összpontosítani, Bethlen Gábor uralkodására, az ő politikájára. A hitéből fakadó társadalmi, politikai, szociális és mindennemű átalakításaira. Amikor a reformációra emlékezünk, annak a jegyében érdemes azt tenni, hogy az 500 évvel ezelőtt nem egyszeri esemény volt, hanem azóta is folyamatosan létező valóság. Annak mindig az a kihívása, hogy aktualizálni kell az evangéliumi alapértékeket, tanításokat, elveket, hogyan hozom be a mai politikai, társadalmi, egyházi vonatkozásokba?
A Bethlen Gábor kora kedvenc témám, amiben kérdéseket kívánok nyitva hagyni. Közöttük azt is, miért nevezzük aranykornak Bethlen Gábor korának az időszakát. Az akkori korban létezett ugyanis az Unio Trium Nationum, amiből a románokat kiszorították. Hogy helyes volt-e vagy nem, csak akkor dönthetjük el, ha belehelyezzük magunkat az akkori időszaknak a valóságába. Itt látom a nagy kihívást a történészek számára is, amikor mai fejjel, akkori helyzeteket próbálunk értékelni. Azt nem lehet csak csúsztatásokkal tenni. Nagy gondom és bele is kívánom szőni az előadásába, hogy Erdélyben és Partiumban is kialakítottunk párhuzamos társadalmakat, mert a magyar egyházak és közösségek párhuzamban élnek a románokkal, és igazából csak akkor próbáljuk a kapcsolatokat keresni, ha van közös ellenségünk. Román nyelven olyan előadás is elhangozott: a reformáció hogyan hatott a XVI–XVII. századi erdélyi román társadalomra. Az előadóval elbeszélgettem és megegyeztem, hogy nincsenek román–magyar kapcsolódási pontok teológusok, más vezető emberek között, hanem azok megmaradnak a protokolláris szinteken. Mert Bethlen Gábort annyira az erős hite irányította, hogy befogadta a kiüldözött jezsuitákat, akik kimondottan reformáció ellenesek voltak. Ő nem félt tőlük, manapság viszont a párhuzamos társadalmainkat, bizonyos mértékben a félelem motiválja, ami nem jó tanácsadó – előlegezte meg számunkra előadásának a lényegét dr. R. Szabó István, a marosvásárhelyi Bonus Pastor Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Nt. Czégé Imre annak a reményének adott hangot, hogy a Reformáció 500. évfordulója alkalmából még számos, színvonalas előadást szerveznek idén.
Forrás: Nyugati Jelen (Balta János)

2017. április 20., csütörtök

Feltțmadott! Hiszem és vallom!

„Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.”
Róma 10, 9–10

Az ünnepi események már mondhatni, a vérünkben vannak: Jézus, az Úr nagypénteken megfeszíttetett, meghalt és eltemettetett. De, miért temettetett el? A válasz: Azért, hogy ezzel megbizonyítsa, hogy valósággal meghalt. Igen, Jézus valósággal meghalt. Igazi halott volt. Nem klinikai halálban volt része, nem is volt tetszhalott. Nem ezekből eszmélt fel, józanodott ki. Mivel valósággal meghalt, valósággal támadott fel, harmadnapon, a hét első napjára virradólag, vasárnap. Legyőzte a halált, a magáét és a miénket is. Feltámadott, kijött a sírból, és mint feltámadott Úr megjelent az asszonyoknak, Péternek, a tanítványoknak és még sokaknak másoknak, megbizonyítván ezzel, hogy Ő valóban él. Feltámadott és él. Az Atya támasztotta fel hatalmas erejével, szétszaggatván a halál kötelékeit. Az élet győzedelmeskedett a halál felett, és a halál már többé nem győzedelmeskedhet felette.
Hogy Isten feltámasztotta Fiát és kihozta őt a sírból, azt bizonyítja, hogy elfogadta a kereszten értünk hozott áldozatát, megbocsátotta bűneinket, megbékélt velünk, és gyermekeivé fogadott. Eloszlatta szívünkből a haláltól való félelmet, megerősített abban a hitben, hogy életünkben nem a halálé az utolsó szó, nem ér véget a halállal az élet, sőt azután kezdődik el és teljesedik ki igazán az Ő országában, az örök életben.
Amit nagyon fontos tudnunk, az az, hogy feltámadt, és feltámadt bennünk is, akik hiszünk. A szívünkben él. Így lett valósággá számunkra a húsvét és az élet öröme.
A mostani ünnepen is sokan köszöntöttek a megszokott húsvéti köszöntéssel: Krisztus feltámadott! Épp az istentiszteletről értünk haza. A kapu előtt megálltunk. Utánunk román testvérek jöttek, akik örömmel köszöntöttek: –Krisztus feltámadt! Fogadtuk. Én azt kérdeztem tőlük: – Hol támadt fel? Hol? Mosolyogva a szívükre mutattak. Voltak, akik nem értették. De a többje igen. Itt támadt fel, és itt él a szívünkben. – Valósággal, feleltem.
Na látják, ez az igazi húsvét, az igazi feltámadás, ha el tudom mondani, hogy bennem is feltámadt és bennem is él. Nem csak beszélünk róla, nem csak mondjuk és köszöntjük egymást megszokásból, mert valósággal átéltük, részünk van benne, bennünk támad fel, bennünk él. Ezt hisszük és valljuk! És mivel hisszük és valljuk, megtartatunk, üdvösséget nyerünk. Áldott ígéret ez az Ige: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, üdvözülsz, más szóval nem jutsz a kárhozatra, a pokolra, mert Isten örök élettel, üdvösséggel ajándékozott meg.”
Mit jelent szájjal vallást tenni az Úr Jézusról? Azt, hogy hittel megvallom őt. Hiszem, hogy Ő az Isten Fia, az Isten Felkentje, legfőbb Tanító, egyetlen Főpap és örökkévaló Király. Értem van, értem él, helyettem adatott a keresztre. Helyettem, miattam halt meg, hogy drága élete és vére árán önmagának megváltson. Hiszem, hogy ő az én megváltó és megtartó Jézusom. Szeret és szeretem. Uram és Királyom, aki gondot visel rólam, és Szent Lelkével bölcsen vezeti életem, ami nyugodttá, boldoggá tesz, és efelől semmi kétségem nincs, és afelől sem, hogy akik ezt teszik, akik hisznek Benne és vallást tesznek Róla, azok is mind megtartatnak.
A megtartatás másik fontos feltétele: szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból. Igen, a szívünk mélyén ott kell legyen a feltámadásban való hit, mert szívünk a hit székhelye. A hit Isten ajándéka, az újjászületéskor kapjuk Szentlélek által. Sok minden akadályozza ezt a hitet, különösen akkor, mikor ott lebeg előttünk az elmúlás valósága, amikor azt látjuk, hogy mindennek vége a halál. Nehéz megértenünk, hogyan következhet be a halálból a feltámadás. De bekövetkezett és bekövetkezik. Erre jó példa maga Jézus. Hiába ölték meg, hiába temették sziklasírba, hiába helyezték a nagy követ a sír szájára, és állítottak katonai őrséget a sírhoz. Ő feltámadott. Legyőzte a halált és annak minden eszközét. Hisszük-e ezt? Ha szívünkben hisszük, megtartatunk, és örökké élünk.
A válaszunk ez: Hisszük, mert így jelentette ki az örökké élő Úr, aki maga a feltámadás és az élet, aki millióknak és millióknak jelent meg és győzött meg arról, hogy Ő él.  És, ami számomra nagyon fontos, hogy amint Pál mondja, „mint egy idétlennek, torzszülöttnek, nekem is megjelent.” Megmutatta magát, találkoztam vele, és azóta – örömmel vallom – övé az életem. Nem magamnak, hanem neki élek. Őbenne, Őáltala, Őérette. Ő bennem és én őbenne. Nem félek, nem nyugtalankodom a halál miatt, mert a feltámadott Úrtól ajándékba kaptam az üdvösséget, az örök életet. Az Úr feltámadott, mi is feltámadunk. Ezt hiszem, és erről teszek bizonyságot már több mint ötven éve. E csodálatos munkába kapcsolódj be te is, Testvérem. Isten legyen segítségedre, segítségünkre.
Mert szívvel hiszünk a megigazulásban, és szájjal teszünk vallást az üdvösségről. Így legyen! Ámen.
Örök húsvétot, áldott feltámadást!

Szeretettel Józsa Ferencz lelkipásztor