2016. március 2., szerda

Egyetemes Imahét Nagylakon

A Nagylaki Református Egyház istentiszteleti helye
Március első napján a Nagylaki Református Egyházközségben teljesítettünk imaheti szolgálatot. Románia egyik legnyugatibb városkája határtelepülés, az egyik legnagyobb forgalmú határátkelőhellyel rendelkezik, autópálya is épült ide, mely összeköt bennünket Európa nyugati részével.
Maga a város mintegy hétezer lakosú, jelentős szlovák anyanyelvű lakossal rendelkezik. Magyar lakossága viszont nagyon kevés, a református gyülekezet kevesebb mint húsz tagot számlál. Igazi szórvány, a gyülekezet származását is tekintve: vannak, akik Szilágyságból, Kalotaszegről, Szatmár vidékéről, vagy éppen Krassó-Szörény vidékéről kerültek ide és alapítottak itt családot. 
Tóbiás Emőke Piroska, lelkipásztor
A lelkésznő Tóbiás Emőke Piroska, aki három gyülekezetet szolgál (Nagylak, Szemlak és Pécska) Maros megyéből származik, férje Tóbiás Tibor György, Kispereg és Nagypereg lelkipásztora pedig Máramaros megyéből érkezett jelenlegi szolgálati helyére.Olyan közösséget szolgálnak itt, amely lefedi egyházmegyénk nyugati részét. Egyetlen nagyobb gyülekezet, a kisperegi, ahol a lelkészházaspár él, innen végzik az öt településre kiterjedő lelkészi szolgálatukat. Nagyperegen cseh anyanyelvű református gyülekezet van, míg a Szemlakon élők anyanyelve a német.
Imaheti gyülekezet, szinte mindenki eljött.
A Nagylak-Szemlak-Pécska egyházközségek gyülekezeti tagjai maroknyian vannak, mégis igénylik a hitbéli közösséget. Ennek megfelelően rendezték meg március első hetében az Egyetemes Imahetet, első két nap Nagylakon, szerdán Szemlakon, csütörtökön és pénteken Pécskán tartják az imaheti alkalmakat. Az imahét lezárására szombaton délután kerül sor. A régió öt gyülekezetének tagjai ekkor Kisperegen gyűlnek össze a Női Világimanap megtartására.
Imaheti szolgálatra Nagylakra nagy lelkesedéssel készültem. Tudtam, hogy kevesen lesznek, de mindenki ott lesz. Az istentiszteleten való részvételi arány valóban közel százszázalékos volt. Egyetlen idős bácsika (egy kilencvenéves református ember) volt, aki valamilyen oknál fogva nem tudott eljönni erre az istentiszteletre.
Izgalommal teli készülődésem annak is szólt, hogy tizennyolc évvel ezelőtt, elsőéves teológusként már megfordultam a gyülekezet tagjai között. Akkor szórványmissziót végeztünk teológustársaimmal. Felmértük a marosmenti gyülekezetek lelki helyzetét. Akkor Nagylakon töltöttünk egy egész napot, ott is aludtunk, az akkori főgondnok tömbházlakásában. Találkoztunk olyan emberekkel is, akik bár magyar reformátusoknak vallották magukat, de nem igazán tudtak magyarul, csak nevükben őrizték származásukat.
Tizennyolc év után hát újra lehetőségem adódott arra, hogy megforduljak e gyülekezetben. Tudtam, hogy azóta sokminden megváltozott, de reméltem, hogy az emberek hite erősödött.
Istentiszteleti hely
Belépve az istentiszteleti helynek és parókiának is helyet adó házba, vegyültek bennem az érzések: teljesen újat láttam, s mindenben kerestem az emlékeket. Az új tetőt kapott, belülről felújított és átalakított épület falain aztán észrevettem egy képkeretet, ami ott volt első látogatásom alkalmával is. Onnantól kezdve már tudtam, jó helyre érkeztem. A kedves vendégfogadás, a gyülekezeti tagokkal való beszélgetés, a kézfogások aztán mind hozzájárultak ahhoz, hogy örömteli legyen ez az ünnepi imaheti alkalom.
Mivel csupán két nap az imahét Nagylakon, úgy gondoltam, hogy az idei imahét vezérigéjét olvasva fel, szólok a gyülekezethez. Isten Lelke által tudtam hirdetni, hogy mindannyian választott népe, megtartatásra elhívott nemzete vagyunk az Úrnak. Ennek megfelelően kell élnünk is, nemcsak istentiszteletek idején, hanem főleg mikor hétköznapjaink megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel, apró örömökkel és kisebb-nagyobb nehézségekkel teli pillanatait éljük meg.
Az istentiszteleti együttlét gyülekezeti szeretetvendégséggel zárult. A gyülekezeti ház előterében apró teasütemények fogyasztása közben folytattuk az egymással való beszélgetéseket. 
Végezetül egy kedves meghívásnak tehettünk eleget, a gyülekezethez tartozó egyik házaspár otthonába hívott bennünket, hogy megvendégeljen különböző finomságokkal. Hagyomány ez imahetek alkalmával, hogy a vendéglelkészt egy-egy családi otthonba hívják. 
Csak mikor leültünk a szépen terített asztalhoz, akkor vettem észre, hogy a templomban is jelenlévő gyülekezetnek nagyobbik része a családi asztal mellett is ott van.
Ilyen egy összetartó, kicsiny, de lelkes közösség.
Köszönjük vendéglátóinknak az imaheti meghívást, a vendégszeretetet, mellyel körülvettek minket. Igazi élmény volt minden, amit velük együtt éltünk át. Imádságainkban hordozni fogjuk az ő közösségüket is, mindenkor hálásan emlékezve erre az együtt töltött imaheti estére, melyben Urunk az Ő Lelke által küldött üzenetben megtartatásra hívott el minket.
 
Lőrincz Lóránd-Péter