“Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: „Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.”
Róma 8, 14-16
Kedves szolgatársak, Krisztusban szeretett testvéreim!
A XXI. században felnövő gyermekek életébe egyre nehezebb szabályokat beépíteni. Erről panaszkodnak a szülők, pedagógusok, lelkipásztorok. Egyre sűrűbben halljuk, gondoljuk és mondjuk: „bezzeg az én időmben…”. Az én gyerekkoromban ezt az idős emberek mondták, nem a fiatalok. Vajon mi változott meg azóta? A rendszer… mondjuk sokan, és hibáztatjuk is – nem ok nélkül – a „szabad világ” próbálkozásait. Sokan felismerik, hangoztatják, hogy ez így nincs jól, sejteni vélik azt is, hogy hova vezet, de igazi megoldást senki nem kínál. Úgy vélem, hogy Krisztus hívő népére ma sem vár könnyebb feladatat, mint a múlt században, századokban. Meggyőződésem, hogy ma is csak egy út van, ami szabadságra, az Életre vezet: Jézus Krisztus. Ehhez a szolgálathoz kérjük a Lélek vezetését, hogy szeretettel tudjuk az Atya közelébe vonzani a felnőtteket és a gyermekeket.
A Lélek nem veszi el a szabadságunkat. Sőt, egyedül Ő adja azt meg nekünk. A technika világából vett képpel élve: Szentlélek „felülírja” a bűn által belénk írt programot, amelyet magunkkal hozunk, életünk napjaival bővítünk. Az örökölt természet elhiteti az emberrel, hogy szabad és tiltakoznia kell mindaz ellen, ami személyes életének a változását eredményezi. A félénk, vagy megfélemlített ember elfogadja, hogy ez a sorsa, s megpróbál valahogy túlélni, ha lehetősége adódik, akkor visszavágni. Az erős akaratú, hatalommal felruházott ember pedig sokszor esik abba a csapdába, hogy hatalmát önérdekei elérésére használja, nem törődve a másoknak okozott sebekkel. Egyik típusról sem mondható el az, hogy szabad.
A Lélek által vezetett egyén szabaddá válik arra, hogy mindazt, ami ellen régi természete tiltakozott, amiért korábban mást vádolt most fiúként, az Atya gyermekeként szemlélje. Így másként viszonyulunk a sokszor, sokak által mellőzött idősekhez, a napestig dolgozó szülőkhöz és szeretetet szomjazó gyerekekhez, de a sokszor nagyon nehéz szolgálatokhoz is. Úgy, mint akikben Szentlélek megerősíti: Isten gyermekei vagyunk, akik tudjuk, hogy az Ő országában sok lakóhely van. Milyen kegyelem, hogy mi Róla bizonyságot tehetünk, azzal a bátorítással, hogy „…a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban!” 1Kor 15,58b
Tegye az Úr Lelkessé szolgálatainkat és áldja meg gyülekezeteinket!
Áldott ünneplést kívánok kedves családotoknak, gyülekezeteiteknek!
Szeretettel,
Módi József esperes