„Krisztus szeretete szorongat minket.”
2 Kor. 5, 14–20
Kedves testvéreim, Istenünk kegyelméből újból az imahetek idejét éljük. Vannak gyülekezetek, ahol már megtartották, vannak, ahol ezután tartják. A cél, mint mindig, ugyanaz: együtt lenni az Ige közösségében, imádkozni a Krisztusban hívők egységéért szerte az egész világon. Hála Istennek, ma már alig van olyan gyülekezet, amelyben ne tartanák meg. Nagyon áldásos alkalmak ezek a hívők számára. Érdemes megtartani, és élni az Istentől kapott lehetőségekkel, drága ajándékaival.
Az idei imahét talán egy kicsit nagyobb hangsúlyt kapott/kap mint eddig, mivel a reformáció születésének félévezredik, azaz 500. évfordulóján tartjuk (1517–2017). És mert a reformáció német földön indult el illett, hogy a programot német testvéreink állítsák össze. Témája a kiengesztelődés, a megbékélés szolgálata, Krisztus szeretetétől szorongatott szívvel. Aki benne volt és van, az tudja igazán mit jelent, hogy fáj a szív a másik emberért, szeretteinkért, akik nincsenek a helyükön, akik távol Istentől még bűneikben élnek, és mi szeretnénk segíteni, Krisztushoz vezetni őket.
Ezt a szolgálatot végezte Pál a maga népe között, melyet nagyon szeretett. Kész lett volna értük saját üdvösségét is feláldozni, csakhogy megszabaduljanak az ítélettől.
Mi volt a gond a zsidó néppel? Az, hogy nem a kegyelem, hanem a törvény útján jártak, nem fogadták el, és nem hittek Jézusban, sőt elutasították Őt. E hitre hívogató, lelkeket meggyőző, megnyerő, és megmentő munkát szeretettel és nagy odaadással végezték. A fejezet 10. versében így figyelmeztet az Ige: Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy számot adjunk arról, ahogy éltünk, amint cselekedtünk jót, vagy gonoszat. Ez a tudat, hogy lesz számonkérés és ítélet még inkább hajtotta az apostolt és társait a lelkek megmentésének szolgálatára. Mert elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután pedig következik a számonkérés és ítélet. Zsid. 9, 27. Igen, jön Jézus, jön a számonkérés és az ítélet.
Mi lesz velünk, népünkkel, mi lesz azokkal, akiket tiszta szívből szeretünk? Nagyon fontos. Ha visszajön Jézus, ha jön az ítélet, mi lesz velem és mi lesz szeretteimmel? Hova jutunk, hol töltjük az örökkévalóságot? Mi vár reánk: élet vagy halál, menny vagy pokol? Nem mindegy! Ezért kell a lélekmentés, a megbékéltetés eme szolgálatát nekünk is, akik hiszünk, átvennünk, és Krisztus szeretetétől szorongó szívvel végeznünk addig, amíg nem késő. Készek vagyunk-e erre? Szorongatja, hajtja, szolgálatra készteti-e Krisztus szeretete szívünket? Vagy hagyjuk, hogy elvesszünk mi is és szeretteink is? Mit kell tudni erről a krisztusi szolgálatról? Mi az, ami ennek a szolgálatnak a végzéséhez nagyon fontos? Először is az, hogy a tartalma Jézus Krisztus.
Mi Krisztust prédikáljuk, mégpedig, mint megfeszítettet, mely sokaknak megbotránkozás, de nekünk, akik hiszünk, Krisztusnak ereje. A célja, bemutatni és megismertetni az Urat. Aztán a Benne való hitre, az Ő elfogadására hívogatni, mert kegyelemből, hit által tartatunk meg. „Az az Isten akarata, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson.” 1Tim. 2, 4. Vagyis, hogy senki el ne vesszen, hanem minden bűnös megtérjen és éljen Ő általa! Továbbá tudni kell azt is, hogy e szolgálat mozgató rugója, forrása, táplálója kettős. Krisztus szeretete és értünk történt váltság-halála a golgotai kereszten. Tudjuk azt is, hogy Krisztus szeretete nincs meg bennünk. Bűnös természetünk nem rendelkezik ezzel. Hogyan kaphatjuk meg, hogy lehet a miénk is? Csak megtérés és újjászületés által. Aki szeret, az Istentől született. 1Jn. 4, 7. Az újjászületéskor töltetik ki Krisztus szeretete Szentlélek által a szívünkbe. Róma 5, 5. E szeretet cselekvő hatalom. Bennünk és általunk cselekszik. Ez az, ami szorongatja szívünket. Kérjük és megkapjuk!
Másodszor: Ő azért halt meg mindenkiért, hogy mindenki megszabaduljon saját örök halálától, és már itt a földön új életben éljen, nem önmagának, hanem Istennek. Ha így élünk, és szolgálunk, csak akkor részesít halálának és feltámadásának javaiban, melyek táplálják új életünket, és fenntartják keresztyén létünket, mely egészen más, mint régi életünk. Ebben az új életben teljesen új természetet kaptunk. Ezért mondja: Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, íme újjá lett minden. Krisztusban múlt el a régi és Krisztusban jött létre az új. Örömmel vallhatjuk: Élek többé, nem én, hanem él bennem a Krisztus, és azt az életet, amelyet most élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki engem szeretett és önmagát adta értem. Gal. 2, 20. Mindez pedig Istentől van, aki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk adta a békéltetés szolgálatát, mondja Pál.
De nemcsak a szolgálatot, hanem a békéltetés Igéjét is ránk bízta, hogy mi is végezhessük e csodálatos megbízatást az Ő szeretetétől áthatott és szorongó szívvel minden ember iránt. Ha megmentettünk, mentsünk mi is lelkeket. Mivel e szolgálatra való felhatalmazás, ez az isteni feladat nekünk is adatott, ezért már most kérünk mindenkit Krisztus nevében, az olvasókat és a hallgatókat: Béküljetek meg Istennel, Jézus vére által.
Ha eddig még nem történt meg életedben, ha még nem békültél meg Istennel és felebarátoddal, Krisztus vére által, akkor tedd meg most, békülj meg, rendezd el életedet minél hamarabb, nehogy késő legyen. „Ma még lehet, ma még szabad, / Borulj le a kereszt alatt.” Tegyük meg, mert így elkerüljük az ítéletet és örök életünk lesz.
Ady Endre szavaival zárom és figyelmeztetek szeretettel: Ne legyen egy fél percnyi békességünk, / Mert akkor végünk, végünk. Mi azonban élünk és élni akarunk. Áldjon meg az Úr, hogy ez megtörténjen mindannyiunk életében. Ámen!
Sok szeretettel: Józsa Ferencz, lelkipásztor