„meglátogat minket a napkelet a magasságból, hogy a sötétben
és a halál árnyékában ülőknek ragyogjon,
és lépteinket a béke útjára irányítsa.”
Lk 1, 78b – 79
Kedves testvéreim!
Híradóból értesültem arról, hogy az idén karácsonyra is néhány napos fegyverszüneti megállapodást kötöttek egymással a világ számos országában a háborús felek. Ennek kapcsán jutott eszembe a fenti ige és ez alábbi rövid történet…
A fény, a világosság – ha mesterségesen is –, hozzátarozik az ünnephez. A fegyverszünet, a béke – ha megjátszva is – de legalább néhány napra érvényben kell, hogy maradjon. Legalább a szeretet ünnepén próbáljunk meg egy kicsit jobbak, emberségesebbek lenni – hallom sokaktól. Nemes dolog ez az emberi törekvés, igazán fontos karácsony tájékán gondoskodni az elesettekről, árvákról és a magányosokról. A fenti ige azonban „napkeletről” beszél, az Örök fényről Akiben maga Isten látogatott hozzánk, hogy ki nem hunyó világosságot hozzon életünkbe. Ő a Megváltó, Jézus – az Üdvözítő, Akiért bocsánatot nyertünk és megtanít az őszinte szeretetre és megbocsátásra, a békesség útján való járásra!
„Rettenetes zaj volt az udvaron. A gyerekek játszottak. Hozzászokott már, de ezt az üvöltést és tombolást még az ő jámbor lelke sem tudta elviselni. Letette az újságot, a botja után nyúlt, és lassan lement az udvarra. Időbe telt, amíg a gyerekek egyáltalán észrevették, hogy ott van. Odajöttek hozzá, mert szerették, néha történeteket is mesélt nekik.
- Hát ti meg mit játszotok, amihez ekkora zaj kell? – érdeklődött.
- Háborúsdit! És ahhoz kell ám csatazaj is… - mondta egy kipirult arcú nebuló.
Elkomorult a tekintete, hirtelen a messzi múlt kitörölhetetlen emléke árasztotta el az udvart. Az a sztálingrádi tél… A repesz ütötte seb most még jobban fájt a testében…
Magához húzta és cirógatta a kócos gyerekfejet. Hiába volt író, képtelennek érezte magát, hogy megértesse velük, a háború nem játék…
Mentő ötlete támadt:
- Halljátok, mi lenne, ha a változatosság kedvéért békét játszanátok?
A gyerekek odavoltak az ötlettől, ujjongva rohantak, ki tudja, hova.
Felmászott fájó lábával a lakásba, csak teste ült a karosszékben, lelke messze járt… Kopogás nélkül csapódott fel az ajtó, hirtelen beözönlöttek a gyerekek a szobába. Tanácstalan, kíváncsi, ragyogó szemek meredtek rá.
- Veletek mi van? – kérdezte a kis betolakodókat.
- Csak még azt tessék megmondani, hogy is kell azt a békésdit játszani?
Nem tudta, hogy sírjon vagy nevessen-e…”
Marsak, orosz író nyomán
A fenti igével és gondolatokkal kívánok a szolgálattévőnek és családtagjaiknak áldott bizonyságtevést, minden Krisztust váró és ünneplő testvéremnek pedig meghitt ünneplést és a Békesség útján való előrehaladást - az új esztendőben!
Módi József, esperes