A református egyház meghívására a Krisztus várás második hetének végén érkezett Dinnyés József anyaországi zeneszerző és előadóművész Erdőhegyre, ahol három napon át vendégeskedett és naponként két-két tevékenységen működött közre.
Adventi körsétájának pénteki, első állomása az iskola. Nebulók és tanügyiek egyaránt feszült várakozással lesik, hogyan is néz ki egy eleven gitáros énekes. Pillanatok alatt megérzik, hogy – a költő szavaival élve – „nem a pacsirta fontos, csak a dal”. Amikor megpendül a hangszer, megpendül a lélek is, s az anyanyelv pergő ritmusa megpezsdít gyermeket és nevelőt egyaránt. Költészetünk legszebb gyermekversei és dalai ragadják el az előadót és a hallgatóságot.
Péntek koraeste, a zsoltártanulás, az együtténeklés órái a parókia imatermében. Szenci Molnár Albert zsoltárfordításainak szemléletes nyelve és gazdag gondolati tartalma ma is elbűvöli az énekest és az éneklő hallgatóságot.
A szombat délelőtt, megrendítő terepszemle órái: az 1848. augusztus 13-i fegyverletételt követő szomorú „hadak útjá”-nak első állomásáról, Kisjenőről indulunk visszafelé az „időalagútban”. Amit ma fél óra alatt megteszünk, akkor egy teljes éjszakába telt: orosz fegyveres kísérettel fegyvertelen szabadságharcosok elcsigázott ezrei vonulnak, itt-ott surranó árnyék, bujkáló, menekülő, szökdöső hadfiak.
És máris a csigerszőllősi síkon találjuk magunkat, a hajdani vízimalom közelében megállunk. Száguldó autók reánk dudálnak, továbbhaladásra biztatnak, de mi állunk megkövülten: itt ért véget a dicsőséges hadjárat, innen indult az út kerülővel az aradi Golgotára. Megelevenedik előttünk a fegyverletétel ceremóniája: az I., III. és a VII. hadtest felsorakozása, a gyalogosok tisztelgése, a hadifelszerelés és az ezredzászlók gúlákba állítása, a síró ölelések, a huszárok zokogó búcsúja lovaiktól, Görgey tábornok utolsó seregszemléje és üdvözlő szavai Rüdiger orosz tábornok és törzskarának néma asszisztálásával.
Dinnyés József töri meg a döbbent csendet: – Mi lenne, ha egyetértéssel és politikusi támogatással a hajdani fegyverletétel helyén a jövőben megtartanánk a „fegyvernemletétel napját”, amikor is a földre dobás helyett magasra emelnénk mai fegyvereinket: a könyvet, a tollat, a gitárt, a fakanalat... a józanság mai szabadságharcos eszközeit? Talán még az együtt élő népeket is közelebb hozná egymáshoz!
Ezen gondolatokon morfondírozva folytatjuk utunkat visszafelé – előre Pankotára s a fegyverletételről történő megegyezés színhelyére Világosra, melyeknek kastélyparkjában Bohusné Szögyény Antónia szobra tekint le reánk méltósággal.
Hazafelé az autó hátsó ülésén megpendült a gitár, és felhangzik az ének. Útfélre állunk, s úgy hallgatjuk a 80. zsoltárt, melyet egykor a szabadságharcos tábori lelkészek énekeltek:
Hallgass meg Izráel pásztora
És Józsefnek vezérlő Ura,
Kit őrizsz, mint egy juhnyájat,
Fordítsd hozzánk szent orcádat!
Aki ülsz a Kérubimon,
Jelenjél meg világoson!
Úr Isten térj hozzánk ismétlen,
Őrizz meg minden gonosz ellen!
Nyújtsd világosságodat,
Fordítsd ránk irgalmadat,
Térítsd hozzánk szent orcádat,
És semmi nekünk nem árthat!
Otthon még megszemléljük az erdőhegyi születésű dr. Balogh Ernő dokumentum értékű tájfotóit, melyeknek egyikéről éppen az egykori, romjaiban is kecses néma szemtanú, a világosi várrom tekint le reánk.
A szombat este az irodalomé: a helyi Körösmente Irodalmi Kör találkozik a „határtalan hazaszeretet”, a költői szépség és a nemes gondolat dalos nagykövetével, aki, mint egykori jeles lantos elődei Ilosvai Selymes Péter, Tinódi Lantos Sebestyén, Gyergyai Albert, hordja „a szót, a hazulról hozottat”.
És Dinnyés József megzenésítésében otthonra lelnek az anyaországi, a felvidéki, a kárpátaljai, az erdélyi, a délvidéki s a nyugati ősrégi, sőt a világi szórvány költőinek remekei egyaránt, mert összetartja őket egy mindenek feletti isteni kohéziós erő, az édes anyanyelv.
A második adventi vasárnap délelőtti, erdőhegyi istentiszteleten Nt. Papp József Ézsaiás 40:1–11, valamint Lukács evangéliuma 3:1–6 alapján hirdeti az igét, és figyelmeztet az ígéret beteljesedésének közeledtére: „Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit!” Ezért kell ma is belekiáltanunk a világ zajába az evangéliumot, hogy e megfásult világ ünnepéből ne maradjon ki épp a Megváltó.
Dinnyés József adventi koszorúja gyertyájának fénye rávilágít, hogy bűnbánati élet nélkül nincs feloldozás. Ezért idézi a 130. zsoltárt, melyet annak idején, 1823-ban a presbiter-költő Kölcsey Ferenc is olvasgatott és énekelt nemzeti imánk, a Himnusz írása közben:
Tehozzád teljes szívből
Kiáltok szüntelen
E siralmas mélységből
Hallgasd meg Úristen!
Nyisd meg te füleidet
midőn téged hívlak,
Tekintsd meg én ügyemet,
Mert régen óhajtlak!
És megrendülten hallgatjuk, amint a zsoltár dallamára a dalnok tovább a Himnuszt énekli...
A művész adventi dalkoszorújának számos csokrába „határtalanul” beleillenek népi adventi és karácsonyi énekeink és énekes köszöntőink is.
A vasárnap délután az ágyaiaké, akik ugyancsak áhítattal fogadják a művész-zsoltáros dalait, költészetünk megzenésített remekeit. Kodály Zoltánnal valljuk valamennyien: „Az ének szebbé teszi az életet, az éneklő a másokét is.”
Ezek után emelkedett lélekkel, Olosz Lajos költő szavaival várjuk a Megváltó születését:
„És ha felsir a Messiás-gyermek,
Zúgjon fel a csillagerkélyekig
Milliárd ember fojtott torkából
A hálaadás örömzokogása.”
Csanádi János
Forrás: www.nyugatijelen.com