„Ezékiás... azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett az őse, Dávid... Uralkodása első évének első hónapjában kinyittatta az Úr háza ajtóit és kijavította azokat. Azután visszahozta a papokat és a lévitákat...”
2 Krón. 29, 2–4.
Kedves Testvéreim!
Október 31-én a reformáció születésnapjára emlékezünk. Immár a 499-re. Jövőre lesz az 500 éves jubileum, melyre már egy jó ideje készülnek a protestáns egyházak. Csak emlékeztetőül mondom el, hogy a Reformáció 1517. október 31-én indult el Németországban, amikor Luther Márton kiszegezte a wittenbergi vártemplom kapujára a 95 tételét, melyben irányt mutatott a jelen és jövő egyháza számára. A reformáció, a Biblia egy lelki megújulást ajándékozott a világ keresztyénségének. Az Ige és Szentlélek által milliók születtek újjá, lettek más emberré, Isten szabad és boldog gyermekeivé. Hálás vagyok, hogy én is egy vagyok azok közül, hogy az Úr bennem is véghezvitte e csodálatos változást, a lelki megújulást. Áldassék érte, drága és dicső neve. Jó dolog az övének lenni.
Akik szeretnék ugyanezt átélni, megélni, akik kívánják, hogy bennük is véghez menjen, azoknak kívánok a megadott Ige által utat mutatni, hasznos tanácsokat adni. Kövessük hát az Igét. Isten népe sötétségben élt, távol szövetséges Urától. Legtöbb esetben a hitetlenség zászlóvivői, a királyok, a világi és egyházi vezetők voltak. Emlékezzünk a XVI. század elejére, a reformáció idejére, a sötétségre, mely rátelepedett a világra és az egyházra. Nem véletlen. Ezékiás király édesapja, Akház, a hűtlenség megtestesítője, idegen isteneknek áldozott. Összetörte a templom felszereléseit, az Úr házának ajtóit bezáratta. Megfosztotta Istenhez való jogaitól a népet. Senki sem járulhatott Urához. Az Ige elhallgatott, befalazták a templom falába. Az áldozatok megszűntek, a felülről való vezetés úgyszintén. Teljes volt a káosz. Az áldások csatornái is bezárultak. A nép nyomorúságban sínylődött, a halál szélén, kétségbe esetten. Van-e ebből kiút? Felragyog-e még a fény, a kegyelem? Lesz-e még élet, jövő, örök élet? Ki segíthet ebben a helyzetben? Isten hatalmas és szeret. Ő meg tud menteni. Hogyan? Ezek után következett az ezékiási reformáció.
A király meghal. Az istentelen apa, istenszerető, Reá figyelő fia kerül a trónra. Ugye milyen csodálatos, milyen nagy az Úr hatalma?! Ezékiás azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Egészen úgy, ahogy tette azt őse, Dávid király. Benne már végbement a nagy változás, a megújulás, a reformáció. Csak egy ilyen lélek tud másokat is a változáson átvezetni. Kövessük figyelemmel a lépéseket, melyek sorban bekövetkeztek.
1. Már uralkodása első hónapjában kinyittatta a templom ajtait. Nem késlekedett, azonnal cselekedett. Szabaddá tette az utat Istenhez, aki Szentlelke által véghez viszi a változást. Visszaadja népe Istenhez való jogát. Gondoljunk Jézusra, aki halálával megnyitotta az utat Istenhez. A kárpit kettészakadt, és így megnyílt az út mindenki számára. Az út, a vér útja. Járuljunk hát Hozzá bizalommal. Senkit sem fog elküldeni, engem se, téged se. Jöjj bátran!
2. Második tette: visszahozta a papokat és lévitákat, akiknek először önmagukat kellett megtisztítaniuk, aztán az Úr házát. Az Igét hirdetni kell, az áldozatokat be kell mutatni, a közösségnek működnie kell Istennel és egymással is. Közösség nélkül nincs élet. Ige és igehirdetés nélkül nincs változás, új élet.
3. Megvallották elődeik és a maguk bűneit is. A bűn elválaszt Istentől és egymástól, megszűnik a kapcsolat és közösség. Elapadnak az áldások forrásai. Nagy szükségünk van tehát a bűn beismerésére, megvallására. Vétkeztünk. Bűnösök vagyunk és halált érdemlünk. A király teljesen megértette, hogy, ha az Úr jelenlétében és áldásával akarnak élni, a munkát a templomban, az oltárnál, a szentélyben kell kezdeni. A szívünkben, lényünkben.
4. A következő lépés: visszaállította a Szentírás tekintélyét, az Ige iránti mélységes tiszteletet. Erre ma is nagy szüksége van az egyháznak, a gyülekezetnek, különösen a hanyatlás és pangás idejében. Szükség van az Igéhez való visszatérésre, a megtérésre, arra, hogy az Ige szerint formáljuk, alakítsuk életünket, amint a reformációkor is történt. Ezt ismerték fel a reformátorok, Luther, Kálvin és a többiek. Az Ige által tartja meg Isten a benne hívőket, minket is, ha hiszünk.
5. A király, mint Isten szövetségese felszólította a papokat, hogy menjenek be a szentélybe és hordják ki a szemetet, a templomhoz nem illő dolgokat. Azt olvassuk, hogy bementek és cselekedtek. A megújulás, a megszentelődés mindig bent kezdődik, a szívünkben. Nem kívülről befele, hanem belülről kifele történik a nagytakarítás áldott munkája. Reformáció, igazi reformáció ez! Megüresedni, hogy betölthessen Szentlélek Isten.
6. Helyre állították az igazi istentiszteletet. Immár nem szennyezte azt be semmi. Az Úr tisztelete tiszta volt, igazi, szívből jövő, Ige szerinti. Ezt várja Ő ma is, tőlünk is.
7. Végül énekeltek és dicsőítették Istent. Az Ige és Szentlélek által megújult élet Istent dicsőíti. Tegyük mi is.
Íme, testvéreim, ez az igazi reformáció. Adja az Úr, menjen végbe, történjen meg bennünk is, hogy dicsőítésünk, magasztalásunk Hozzá méltó legyen. Áldott reformációt és lélekben gazdag ünneplést kívánok.
Szívemből és szeretettel:
Józsa Ferencz
lelkipásztor