A hálaadó istentiszteleten a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István hirdetett igét.
Arad külvárosában, Gájban 1951-ben alakult meg az önálló református gyülekezet. Szervezője és első lelkipásztora a későbbi erdélyi püspök, Csiha Kálmán volt. Rá emlékeztek szombaton abból az alkalomból, hogy tíz éve szentelték fel az egyházközség templomát.
A hálaadó istentiszteleten a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Csűry István hirdette az igét, a gyülekezet- és templomépítés történetét Czégé Imre gáji tiszteletes idézte fel. A gyerek- és ifjúsági kórus éneke után a templomkertben leleplezték az 1956-os márvány emlékoszlopot, amelyet a kommunista ellenállás miatt letartóztatott Csiha Kálmán, továbbá az őt követő lelkipásztorok tiszteletére emeltek. 1956 romániai, azon belül Arad környéki megtorlásairól az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, Jámbor Ilona beszélt a jelenlévőknek.
Az emlékoszlop leleplezése után megáldották a régi, ám az utóbbi öt évben kívül-belül felújított és korszerűsített imaházat, amely 1911-ben épült, és eredetileg az egykori neves aradi iparos család, Neuman báróék hitelszövetkezeti bankja volt. A szombati ünnepségen megáldották a templom tornyában 2013 adventje előtt felszerelt három harangot is.
![](http://www.aradihirek.ro/sites/default/files/1kepek/2014/12/tizeves_a_gaji_reformatus_templom_045.jpg)
![](http://www.aradihirek.ro/sites/default/files/1kepek/2014/12/tizeves_a_gaji_reformatus_templom_058.jpg)
![](http://www.aradihirek.ro/sites/default/files/1kepek/2014/12/tizeves_a_gaji_reformatus_templom_024.jpg)
![](http://www.aradihirek.ro/sites/default/files/1kepek/2014/12/tizeves_a_gaji_reformatus_templom_010.jpg)
![](http://www.aradihirek.ro/sites/default/files/1kepek/2014/12/tizeves_a_gaji_reformatus_templom_034.jpg)
![](http://www.aradihirek.ro/sites/default/files/1kepek/2014/12/tizeves_a_gaji_reformatus_templom_037.jpg)