„... vigadjunk, mert az én fiam meghalt és feltámadott,
elveszett és megtaláltatott.”
Lk 15, 23–24
A Reformáció 1517. október 31-én indult el Németországban, amikor Luther Márton kiszegezte a wittenbergi vártemplom kapujára a 95 tételét. Három év múlva 500. évfordulóját ünnepeljük – Jakab apostol szavaival élve: ha az Úr akarja és élünk. Rendületlenül állta, és állja a sarat, állja az idők viharait, mert kősziklára, Isten Igéjére épült. Maga az Úr a védelmezője és éltetője. Ezért egyedül Övé a dicsőség.
Kedves testvéreim! A reformáció szó nincs a Bibliában, de bibliai fogalom. A „reformáció” visszaalakítást, megtérést, visszatérést, életünk Ige szerinti átformálódását, vagyis Isten Igéje szerinti új életet jelent. Hasonlót Jézus életéhez.
Az Ószövetség tele van megtérésre, visszatérésre való felszólításokkal. A bibliaolvasó-kalauz szerint, mi reformátusok, épp a Jeremiás próféta könyvét olvassuk. Íme néhány igehely belőle. A 3, 7 arra hív, hogy, Térj vissza! Aztán, Térj meg elpártolt Izrael – így szól az Úr. 3, 12: Ha meg akarsz térni, Hozzám térj meg. 4, 1: Ha megtérsz, megengedem, hogy újra szolgálatomba állj. 15, 19: Térjetek meg azért mindnyájan gonosz útjaitokról, jobbítsátok meg útjaitokat (életeteket) és tetteiteket. De ők ezt mondták: Nem térünk meg. 18, 11–12: Ezért nem kerülhetitek el az ítéletet, mondta az Úr.
Az Újszövetségben Keresztelő János is a megtérésre hív. Jézus megismétli János szavait: Térjetek meg, mert elközelített az Istennek országa! (Máté 4, 17).
Mennybemenetele előtt a tanítványok szívére is ezt köti: Hirdetni kell az Ő nevében a megtérést és a bűnök bocsánatát. (Lukács 24, 46).
Mi mást jelentene mindez, ha nem az élet reformációját, a megújulásra való felszólítást, arra a 180 fokos fordulatra, gyökeres változásra, amely a Pál, a tékozló fiú, milliók és milliók életében és – áldassék az Úr neve – az én életemben is bekövetkezett. Mi a reformáció?
Nézzük meg a tékozló fiú életét. Otthon volt atyja házában, mindene megvolt, de mivel csábította a világ, a szórakozás, hajtotta az élvezetek utáni vágy, a független élet, egy napon atyja elé állt, és kikérte a vagyonból reá eső részt, és miután megkapta, messze idegenbe távozott, ahol mindenét elszórakozta, eltékozolta barátaival és barátnőivel, akik csak addig voltak vele, míg a pénze tartott. Egyedül maradt, az éhhalál fenyegette. Disznópásztornak szegődött, ahol még moslékkal sem tudta gyomrát megtölteni. Nemcsak a vályúhoz, hanem padlóra is került. Saját magát ütötte ki. A halál kerülgette. Ekkor állott Isten elé, szállt magába és kezdett el gondolkodni: Vagy itt maradok és elpusztulok, vagy hazatérek, vissza az Atyámhoz, és életben maradok. A második lehetőséget választotta, mely esélyt adott számára az életre. Az egyetlen jót. Döntését tett követte. Hazaindult és haza is ért. Haza az atyai házba, az atya kebelébe, ahonnan kiszakította magát. Atyja tárt karokkal várta, szívére szorította, csókolgatta, felöltöztette, gyűrűt húzott az ujjára és visszahelyezte jogaiba. A szívek megteltek örömmel. Az én fiam meghalt, de feltámadott, elveszett és megtaláltatott, kiáltotta boldogan az atya. Micsoda kegyelem, milyen nagy áldás! Mindenki örült és vigadott, az Atya és Fia, a szolgák, és a menny is, mert „öröm van a mennyben egy bűnös ember megtérésén,” azon, hogy valaki hazatalált az atyai házba.
Te hazataláltál már? Otthon vagy? Átélted a hazafogadás örömét? Élvezed az Atyával való közösséget?
Testvéreim! Ez a reformáció. Ezt akarja, és erre vár Isten, a mi életünkben is. Várja, hogy megtérjünk, hogy Hozzátérjünk, mint elpártolt és tékozló fiak, hogy Ővele, az Ő közösségében gazdag, örömteli életet éljünk, élvezzük kegyelmét és atyai szeretetét. Jöjj hát! Ne félj! Atyád vár rád. Az út adva van Jézus Krisztusban, aki életét áldozta fel érted, aki most is nagyon szeret, és a legjobbat, az életet és az örökéletet adja neked.
Kívánom, hogy a reformáció ünnepén mindnyájunknak legyen áldott hazaérkezésünk, boldog örömteli ünneplésünk. Ámen!
Józsa Ferencz, lelkipásztor