150 ÉVE SZÜLETETT GRÓF TISZA ISTVÁN, MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE,
A NAGYSZALONTAI EGYHÁZMEGYE GONDNOKA
Ifjúsága és Házassága
1861. április 22-én született Pesten. Édesapja Tisza Kálmán, aki 1875-1890 között szintén Magyarország miniszterelnöke. Édesanyja, Gróf Degenfeld Schemburg Ilona. A debreceni református gimnáziumban érettségizett. Berlinben és Heidelbergben jogi és közgazdasági tanulmányokat folytatott sikerrel. Budapesten az állattudományok doktorává avattatott fel. Szabad idejében rengeteget olvasott. Egyetemi tanulmányai elvégzései után egy éves kötelező katonai szolgálatot teljesített, egy honvéd huszárezrednél. 1882-ben hazaköltözött a geszti családi kastélyba. Messze földön híresek voltak a geszti Tisza kastély körtefából faragott bútorai és a közel 35 ezer kötetes könyvtára. Apja kérésére átvette a csegődi és kocsordi családi birtokok vezetését.
1883-ban feleségül vette unokatestvérét, Tisza Ilonát, aki mindig odaadóan és mindenben segítségére volt férjének. Elkísérte őt mindenhová, örömének, fájdalmának részese akart lenni. Házasságukból két gyerek született: István és Julianna.
E Nagyszalonta melletti kis településen, Geszten orvosi ellátásról gondoskodott, gyógyszertárt létesített, óvodát építetett, létrehozatta a csendőrségi őrsöt, valamint Magyarország első teniszpályáját.
Tisza István és az Egyház
Tisza István, mikor Geszten tartózkodott, minden vasárnap 10 órakor feleségével és fiával templomba ment. Ilyenkor a gazdaságban az emberek nem dolgoztak. Ekkor teljesen megteltek a geszti református templom padjai. Ami rendkívül fontos volt, hogy a lelkész mindig úgy magyarázta az igét, hogy azt az egyszerű falusi emberek is megértették és ténylegesen odafigyeltek Isten szolgájára. Tisza is mindég nagy figyelemmel hallgatta a lélektápláló szavakat, ilyenkor többször is megtörtént, hogy könny csordult ki a szeméből. Mélyen vallásos ember volt. Haláláig a geszti egyházközségnek volt tagja. Közben a család kocsordi birtokán (Szatmár megye) is részt vett az egyházközség ügyeiben, itt, mint a közösség főgondnoka. Rendszeresen részt vett a gyűléseken, és szolgalmasan látogatta az iskolákat. Geszten, nem vállalta a főkurátori tisztséget, de mint a közösség által megválasztott presbiter, munkálkodott. Itt az egyházközség előjárói mind egyszerű földművesek voltak. Geszten a toronyórák típusát és az egyházi iskolák tervrajzát felülvizsgálta, jobbította és támogatta anyagiakban. Látogatta az egyházi iskolákban az órákat és gyakran kérdéseket tett fel az ott tanuló ifjaknak. Felesége ruhaneműket, jutalomkönyveket, különböző ajándékokat osztott ki a tanulók között. Geszten az egyházközösségi pénz 2/3-át minden évben a Tisza család fizette. Viszont elvárta a választott előjáróktól, hogy a rájuk bízott terhet becsületesen végezzék el.
1883 Március 29 –i Nagyszalontai egyházmegyei közgyűlésen, egyhangúlag megválasztották az egyházmegye aljegyzőjévé. Hat világi tanácsbírói tisztségre is szavaztak, és ide is beválasztották Tiszát. Az eskü letételekor még nem volt 24 éves. A választásban nem a bizalomnyilvánítás tényét értékelte, hanem az Istentől kapott hálás feladatot, amelyet nem szabad visszautasítania.
Majdnem 20 éven keresztül volt a Nagyszalontai egyházmegye tanácsbírója. 1902-ben, édesapja halálának évében megválasztották a Nagyszalontai egyházmegye gondnokává, 57 szavazattal, ellenszavazat nélkül. E tisztséget 1902. szeptember 4-én, a Nagyszalontán tartott közgyűlésen foglalta el, és még akkor is megtartotta, mikor a Dunántúli egyházkerület főgondnoka lett. Mint a Nagyszalontáról küldött egyházmegyei képviselő, részt vett a Tiszántúli egyházkerületben. Tisza, barátai lelkére kötötte: „Ha falun lakhattok, járjátok be időként az egész községet, menjetek be minden szegény ember házába, hallgassátok meg a gondokkal küzdők panaszait. Iparkodjatok segíteni. Majd meglátjátok, mire körutatok véget ér mennyire jobban lettetek, mert szégyellni fogjátok, minő csekélységek miatt voltatok elégedetlenek, amikor a falusi magyar ember igazi nagy csapásokat is zúgolódás nélkül visel el. Lehetőleg fokozzuk a falusi, saját gazdaságukban élő, anyagilag, erkölcsileg független erőteljes magyar családok számát. Nekünk a magyar parasztság marad, a világ legkülönb népe… és az alföldi naplemente, a természeti szépségek koronája.” (Tisza I. beszéde)
Tisza István, a lovas
22 évig volt versenylovas. Versenytársaival sportszerűen viselkedett. Soha nem élt sportszerűtlen eszközökkel. Híres volt Tisza István Csegődi Nóniusz telepe, ahol 200 darab angol telivér tartózkodott. Kedvenc lovai: Dandár és Nelli. Párját ritkító ló szeretet jellemezte. Ezt a tulajdonságot apjától örökölte. Nagybátyja is kitűnő lovas és úrlovas volt. Ő sem volt kivétel, Nagyváradon kedvenc lovával megnyert, nem kis erőfeszítéssel, csupán néhány centiméterrel egy nagy nemzetközi lóversenyt.
Tisza, a politikus
Politikai pályafutását a belügyminisztériumban kezdte, majd Bihar vármegye tiszteletbeli főjegyzője lett. 1886-ban, mindössze 25 éves korában országgyűlési képviselőnek választották. Számos tanulmánya látott napvilágot a Budapesti Szemlében és más napilapokban. Jelentősebb tanulmányai: „Valutáink rendezéséről” és a „Magyar Agrár- Politika”.
1897-ben kapta a grófi címet, nagybátyja, a gyermektelen Tisza Lajos grófi címét ruházta rá. Elnöke volt a Magyar Ipar és Kereskedelmi Banknak.
1903. november 3-án megalakult Tisza István gróf kormánya. Meggyőződéssel vallotta, hogy a történeti Magyarország fennmaradásának egyetlen esélye van: a szilárd Habsburg-monarchiát fenntartani, s felkészülni egy várható nagy háborúra. Ezért az obstrukció letörésére vállalkozott, hogy ennek rendezése után, a magyarságot valóban érdeklő politikával foglalkozhasson. A házszabály-módosítás és az obstrukció letörése felbomlasztotta saját pártját, és ennek következtében, az ellenzéki koalíció, választási győzelmet aratott. A kormány így megbukott. Ezek után megszervezte a Nemzeti Munkapártot. E párttal az új választásokon látványos sikert ért el.
1910. július 12-i beszédében foglalkozott a Magyarországi nemzetiségi kérdés megoldásával. Szerinte ez mindennél fontosabb most, mivel ha nem találnak rá járható utat, úgy a monarchia saját sírját ássa meg. A jó viszony, a békesség és egyetértés érdekében meg kell adni a kisebbségeknek járó jogokat, amelyek megilletik őket. Első sorban a románokkal szeretne megegyezni, ez kitűnik a híres Aradon mondott beszédéből is. Tudja, hogy a gyűlölet hullámai magasak a nemzetiségek jó részénél. Hitt abban, hogy csak a magyar nemzet politikai súlyának biztosításával boldogulhatnak a nemzetiségek. Szívesen látta a képviselőházban a hazai kisebbségi képviselőket. Végső soron minden nagy erőfeszítéseinek dacára, nem sikerült megtalálni a megegyezés útját. Ekkor, a Magyarország ellen izgató nemzetiségi vezetőkkel és csoportokkal szemben, a kemény fellépés híve volt.
Ő eszközölte ki a királynál, Ferenc Józsefnél, II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvainak hazahozatalát és elhelyezését a Kassai dómban.
A véderőtörvényt önkényesen elfogadtatta, az ellenzéki képviselőket karhatalommal eltávolította. Éppen ezért kivívta az ellenzéki pártok, a baloldaliak, a polgári radikálisok és a szocialista demokraták ellenszenvét. Négy ízben is merényletet követtek el ellene.
1913. június 10-én a király ismét felkérte Tiszát a kormányalakításra. Ferenc Ferdinánd trónörökös, aki Tisza pártfogoltja is, lett a fegyveres erők fő felügyelője. 1914-ben ismét tárgyal a román nemzetiségi politikusokkal, eredménytelenül.
1914. június 28-án a Szarajevóba érkező Ferenc Ferdinándot és feleségét egy egyetemista, Gavrillo Princip lelövi. A monarchia akkori szervezete mellett, Tisza István miniszterelnök egymagában, szemben a közös és az osztrák kormánnyal, valamint a katonai körökkel, a háború kitörését fel nem tartóztathatta. A háború kitörése hátterében a monarchia politikusai Oroszországot tették felelőssé. Tisza mérlegelte, ha lemond, mentesül a hadüzenettel egybekötött miniszteri felelősség alól. Ő a helyén maradt, mert érezte, hogy rajta kívül senki sincs, aki e háborús időben oly erővel és nyomatékkal tudta volna képviselni a magyarság érdekeit, mint ő. A háború legkritikusabb szakaszaiban, Tisza István férfias egyénisége csodálatos képviselője volt, a lövészárokban emberfeletti erőben küzdő és vérző magyar nemzetnek. Egy nagy párt élén mondotta ki azt, hogy Magyarország ebben a háborúban mindent veszíthet és semmit sem nyerhet. Világosan látta, hogy a magyarságnak iskolák, kórházak, vasutak, gyárak, lakások és pénzintézetek kellenek, ehhez pedig béke kell, nem háború. Jól ismerte a monarchia belső gyengéjét, a katonai vezetők középszerűségét. Megsejtette a sötét jövőt, és amikor a magyar balsors erősebbnek bizonyult már, akkor, amikor a parlamentben mutatkozott előzetes rendbontások voltak, felismerte egy leendő forradalom csíráit.
1917 májusában az uralkodó lemondásra szólítja fel Tiszát. Lemondása után önként ment az orosz frontra, egy debreceni huszárezred parancsnokaként.
1918 szeptemberében megalakulnak a különböző nemzetiségek Nemzeti Tanácsai. Október 23-án megalakul a Magyar Nemzeti Tanács Károlyi Mihály nagybirtokos vezetésével.
Tisza István halála
1918. október 31-én, a Hermina út 35/A-beli bérelt villájában, dél után 5 óra tájban, több katona ruhába öltözött állarcos jelent meg. Közülük négy állarcos katona éppen a kastély folyosóján találkozott a szobából kilépő Tiszával. Rövid szóváltás alakult ki közöttük, majd a katonák közül kettő szabályszerűen agyonlőtte - kivégezte Tisza Istvánt.
Tények: Ahogy a későbbiekben kiderült, e felbérelt katonák vezetője, Pogány-Scwartz József, későbbi népbiztos, és egy társa adták le a halált okozó lövéseket. A felelősség elől Pogány Bécsbe majd onnan Moszkvában talált menedéket.
1920 szeptemberében a Budapesti hadbíróság ítéletet hozott négy vádlott fölött, felbérelt gyilkossággal és testi sértés elkövetése miatt. Halálra ítélték Dobó István tengerészt, Szanykovszki Miklós zászlós-egyetemistát, 15 évet kapott Hüttner Sándor honvéd főhadnagy, és 3 hónapi börtönbüntetést Vilheim Jakab.
Ugyanezen a napon, 1918. október 31-én József főherceg kinevezte miniszterelnöknek Tisza politikai vetélytársát, aki valószínűleg a gyilkosság felbujtója is volt, a „vörös grófot”, Károlyi Mihályt. Két hét múlva megtörtént Magyarország szétdarabolása. Linder Béla, Károlyi Mihály hadügyminisztere, a frontról hazatérő katonáktól elvetette fegyverzetüket, mondván: „a háború véget ért”. A leszerelt katonák száma 1,2 millió volt. Bár voltak erőfeszítések a hadsereg újjászervezésére, de a monarchia 1918. november 4-én fegyverszünetet kötött és vállalta, hogy minden megszállt területet kiürít. Magyarország így már legyőzött ország lett. Bár a november 7-i belgrádi katonai megállapodással összhangban, Magyarország fegyverben tarthatott volna mintegy 250 ezer katonát, amely elégséges lett volna szomszédjainak törvénytelen, területfoglaló akcióinak megakadályozására, vagy mérséklésére, valamint lehetetlenné tette volna a kommunisták hatalom átvételi terveit is, a „vörösök” mindent megtettek a hadsereg szétzüllesztésének folytatása érdekében. Az események éppen ezért 1919. március 21-én a vörös terrorba torkolódtak...
Tisza István tetemét a Geszti családi kriptában, mindjárt a meggyilkolása után helyezték örök nyugalomba.
A Nagyszalontai Egyházközség lelkésze, nagytiszteletű Mikló Ferenc, a jelenlegi Bihari Egyházmegye esperese, valamint a presbitérium, egyhangú döntése alapján, elhatározta, hogy egy márvány emléktáblával adózik az egykori Egyházmegye gondnoka emlékének, születésének 150. évfordulója alkalmából.
A gróf Tisza István emléktábla avatása a nagyszalontai református templomban lesz 2011. április 10-én délelőtt 10 órakor. Tisza István életútját Fábián Gyula a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészet Kara egykori végzettje, jelenleg a Trianoni Szemle folyóirat egyik alapítója, a szerkesztőbizottság elnöke, Nagyszalonta város szülöttje ismerteti.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt az emléktábla avatásán.
Nagy Árpád
a Nagyszalontai Református Egyházközség gondnoka