2010. december 19., vasárnap

Úszó Betlehem

December 23-án egy úszó Betlehem indul útra a Békés megyei Gyuláról (Magyarország) az Arad megyei Nagyzerindre a Fekete-Körösön

A tervezett program:

10.30 - Gyülekező Szanazug gyulai oldalán, a Betlehem szentelése

11.30 - Érkezés Szanazug dobozi oldalára

12.00 - Indulás

13.00 - Érkezés Sarkadra

13.30 - Indulás

14.30 - Érkezés Antra (Románia, Bihar megye)

15.00 - Indulás

15.30 - Érkezés Feketegyarmatra (Arad megye)

16.00 - Indulás

16.30 - Érkezés Nagyzerindre, a Betlehem fogadása, átszállítása

17.30 - Beszédek megtartása

(az időpontok romániai időszámítás szerint értendőek!)

Az érintett településeknél rövid időre megállunk: Doboz, Sarkad, Ant, Feketegyarmat, és a cél Nagyzerind.

A helyszíneken mindenkinek lehetősége lesz, hogy egy mécsest küldjön ebben az egyedi formában Romániába.

Ideiglenes határnyitással kelünk át a határon.

Az elképzelés nagyban függ a Körös akkori állapotától, ugyanis a felső szakaszon is fontos, hogy legalább egy méteres vízmélység legyen a motorcsónak biztonságos közlekedéséhez. Ezért három alternatívás megvalósítását terveztük el, hiszen már a szervezési szakaszban fontos figyelembe venni a szélsőségeket. A másik két verzió hó esetén lovas szánnal, ennek hiányában, (száraz, vagy felfagyott gátfelületen) lovas kocsival juttatjuk el a Betlehemet Nagyzerindre. Mindhárom elképzelésnél az időpontok összhangban vannak. Mostani terveink szerint hagyományteremtéssel indítjuk el, és bízunk benne, ha most nem, de később a vízen vontatva is megvalósul.

Természetesen várunk minél többeket az indulási pontokhoz, ahol személyesen is bekapcsolódhatnak a programba az érintett települések és lakói. Nagyzerindre is várunk mindenkit, ahol a Főtéren egy karácsonyi hangulat keretében elhelyezzük a Betlehemet, az ünnep elteltéig. Külső, eddig nem ismert tényezők hatására az elképzelés változhat.