Az Erdőhegy-Kisjenői Református Egyházközség meghívására érkezett a Fehér-Körös partján fekvő városba a Nagykunság egykori központja, Karcag város református általános iskolájának népi együttese, pedagógusok és szülők kíséretében. A látogatásra az teremtett alkalmat, hogy az idén először szervezték meg Erdőhegy ünnepét.
Földváryné Simon Ilona igazgató asszony szíves tájékoztatója alapján kirajzolódik előttünk nemcsak a református tanintézmény arculata, hanem egy sokat megélt népcsoport több évszázados küzdelme is a fennmaradásért, hagyományai megőrzéséért. A „konok kunok” dacos keménysége, önérzetes határozottsága tükröződik az igazgató asszony minden vonásában, gesztusában.
A privilégiumokkal rendelkező hajdani kunok Kötöny kán vezetésével a tatárjárás idején, a 13. században telepedtek le a Kis- és Nagykunság területén. A szabad jogállású, sokáig nomád nép hosszú ideig a magyar királyok könnyűlovas haderejének alapját képezte. Megkeresztelkedésüket és magyar társadalmi beilleszkedésüket követően, a 15. század végére elfelejtették kun nyelvüket és magyarrá váltak. A török hódoltság idején, 1552-1686 között számos kun település elpusztult ugyan, de az időközben reformátussá vált lakosság túlélte a török uralmat, sőt átmentette nyelvének jónéhány kifejezését, szavát a magyar szókincsbe: buzogány, csődör, komondor, kobak, balta, csákány stb. A kun nyelv magyarországi emléke a református Kun Miatyánk, amelynek szövege ugyan mára már a folklór részévé vált, de minden igaz kun számára felbecsülhetetlen értékű lelki és szellemi kincs. Népköltészetükben, zenéjükben, hitvilágukban számtalan keleti vonás mutatható ki.
A Nagykunság központja Karcag városa, amely a 17. századra vált a tájegység legjelentősebb helységévé. Lakosainak száma napjainkban 24.000 fő, melynek 80 százaléka református, 40 százaléka templombajáró, de a többi is egyházfenntartó, bár templomlátogatásuk alkalomszerű. A kommunista ideológia szellemi romboló hatása főleg a fiatal házasok valláshoz-egyházhoz való viszonyulásában érezteti hatását. Ennek ellenére idén is 69 konfirmáló adott számot református hitbeli kötődéséről.
A mai református iskolai oktatás folytatja a világháború előtti hagyományokat. A régi patinás, 1813-19 közötti klasszicista stilusban emeltépületben Nagy Kálmán esperes kezdeményezésére, 1996. szeptember 1-jén indult újra, vegyes osztályokkal a református általános iskolai oktatás, alulról építkezve, öt alsó tagozatos osztállyal, 113 gyermekkel, majd fokozatosan bővült gimnáziumi tagozattal is.
A Karcagi Nagykun Református Általános iskola jelenleg 414 tanulóval, 18 tanteremben minőségi oktatás folyik. A tanulók 90 százaléka helyi református családok gyermeke, de a környékről többen is ingáznak. A 32 fős válogatott tantestület helyi kötődésű, „kun tudattal” bíró református vallású pedagógus,3 fő kivételéval. Úgynevezett „gyüttmenteket” nehezen fogadnak be.
A gyermekek lelki gondozását és a vallásoktatást nt. Koncz Tibor lelkipásztor és felesége, Konczné Lehoczky Krisztina nagytiszteletű asszony végzik, nagy hozzáértéssel és odaadással.
Az oktatói-, nevelőimunka kiegészítéseként számos szakkör valamint kulturális jellegű tevékenység zajlik. A vallási- egyházi vonatkozású tevékenységeket, ünnepi rendezvényeket az eredetileg barokk stílusban 1743-45 között épült, majd többször is bővített, 1860-ban romantikus stílusban átalakított műemléktemplomban tartják, a közművelődési és szórakoztató jellegűeket pedig a városi Déryné Művelődési Központban.
Illik külön kiemelnünk a tanrendbe iktatott néptáncoktatást, melyet saját oktatók irányítanak. Erdőhegyi fellépésük alkalmával betekintést nyerhettünk sokszínű, változatos műsorukba: Benéné Kecskeméti Anna óvodásai, az „Apró lábak”, az alsó tagozatos „Csillagrózsa” Tóth Judit vezetésével, végül Oroszné Millinkhoffer Rita irányításával a „Turulmadár” lépett fel. A „Sugalló” együttes kíséretével nagy sikert arattak stilizált gyermekjátékaik és karcagi népszokásaik, dél- alföldi, rábaközi és szatmári néptáncaik, valamint a dunántúli ugrós és a legények verbunkosa.
Külön színt jelentett gyönyörű népi ruhájuk, kedves gyermeki mosolyuk és elevenségük. Mintha a múlt századfordulón elhíresült karcagi bútorfestő asszony, Cibere Julcsa „bútorvirágozásai”, élénk tarka csokrai és füzérei személyesültek volna meg a szemünk előtt.
Csanádi János
Erdőhegy nevét hiába keresi a tisztelt olvasó, közel nyolcvan esztendeje, hogy letörölték a térképről, miután erőszakosan egyesítették Kisjenővel, de az itt élők lelkéből azóta sem sikerült kitörölni az erdőhegyiség-tudatot. Az tovább él, mint kedves vendégeink „nagykun tudata”, évszázadok óta.
(Forrás: Harangszó)