„ ...szükség néktek újonnan születnetek”
János evangéliuma 3, 7
Kedves Testvéreim! Október 31-én 500 éve annak, hogy Luther Márton kiszegezte a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, és ezzel elindult a Reformáció. Mindig megünnepeltük ezt a napot. Az idei év a reformáció éve! Érthető! Sajnos, ünneplésünk sokszor alig különbözött valamilyen világi ünneptől. Lehet, hogy ezért vagyunk ilyen közömbösök, szegények, üresek. Azt látjuk, tapasztaljuk, hogy nincs református öntudat, nem érezzük magunkat a reformáció igazi örököseinek, az Ige embereinek. Egyre jobban távolodunk el Istentől, az egyháztól, Bibliától és egymástól is. Templomainkat nem érezzük Isten és az imádság házának, lelki otthonunknak.
Az évfordulókon mindig beszéltünk az áldásokról és arról, hogy mit adott a reformáció a világnak, és milyen változások történtek általa, de nem szóltunk – vagy csak keveset – arról, hogy nekünk is meg kell változnunk, Isten igéjéhez igazítva életünket, az Ő örömére és dicsőségére kell élnünk. Nem tettünk ígéretet, és nem fogadtuk meg, hogy így lesz, így fogunk élni. Nem is lett úgy. Minden alkalommal prédikáltunk, és szavaltunk a lélek szabadságáról, közben olyan kevesen jutottak el a Krisztus szabadságára, a lelki megújulásra, az istenfiúságra. „Mert akiket a Fiú megszabadít, azok valóban szabadok”, mondja Jézus. Ő lényünkben, bűneinktől szabadít meg.
Mi a Reformáció? Lelki megújulás az Ige és Szentlélek által. Átalakulás Isten képére és hasonlatosságára, bűneink elhagyása, új élet Krisztusban. A Reformációban az történt tehát, hogy Isten az ige által önmagával ajándékozta meg a világot, hozzáférhetővé, érthetővé tette magát az ember számára. Ezért a Reformáció az ige megszólalását is jelenti, és ahol ez az élő, életet adó, és megtartó ige szól, ott kivirágzik az élet, melyet a Teremtő a maga dicsőségére és magasztalására alkotott.
Mit adott a reformáció? Életet. A lélek szabadságát. A bűnösnek bocsánatot, hitből való megigazulást ingyen kegyelemből, győzelmet, új életet és örök életet. Tudnunk kell azt is, hogy Isten ebben a hatalmas művében személyeket, hűséges embereket használt fel. Ilyenek voltak Luther, Kálvin, Zwingli stb., és a magyar reformátorok, akik mind hitben élő, erős lelkiismeretű emberek voltak, mint Pál apostol is, akik abban gyakorolták magukat, hogy botránkozás nélküli lelkiismeretük legyen mind Isten, mind emberek előtt (ApCsel 24,16). Abban voltak nagyok, hogy nem engedték magukat letéríteni arról az útról, amelyen állottak. Rendületlenül hittek Istenben, a győzelemben. Gondoljunk csak Lutherre, aki, mikor felszólították, hogy vonja vissza tanait, nem tette meg. Ezt mondta: Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segítsen!
Hasonlóképpen Kálvin is szilárdan hitte, hogy a Reformáció ügye nem bukhat el. Ma is ilyen megújult, erős hitű emberekre van szükségünk, akik szívükön hordozzák az egyházat, Isten és az emberiség ügyét.
De vannak-e, vagyunk-e ilyen emberek? Testvérek! Mássá kell lennünk, meg kell változnunk, újjá kell születnünk, hogy Urunk kezében hasznosak legyünk. Mivel Ő is ezt akarja, kérjük, hogy most a Reformáció 500. évfordulóján adjon nekünk új és erős szívet, és tegyen olyan emberekké, akik, mint kovászok, megkelesztjük a tésztát, szolgáljuk akaratát, és országa diadalát. Ámen.
Áldott ünneplést!
Józsa Ferencz, lelkipásztor