 |
| A Nagylaki Református Egyház istentiszteleti helye |
Március első napján a Nagylaki Református Egyházközségben
teljesítettünk imaheti szolgálatot. Románia egyik legnyugatibb városkája
határtelepülés, az egyik legnagyobb forgalmú határátkelőhellyel
rendelkezik, autópálya is épült ide, mely összeköt bennünket Európa
nyugati részével.
Maga a város mintegy hétezer lakosú, jelentős szlovák anyanyelvű
lakossal rendelkezik. Magyar lakossága viszont nagyon kevés, a
református gyülekezet kevesebb mint húsz tagot számlál. Igazi szórvány, a
gyülekezet származását is tekintve: vannak, akik Szilágyságból,
Kalotaszegről, Szatmár vidékéről, vagy éppen Krassó-Szörény vidékéről
kerültek ide és alapítottak itt családot.
 |
| Tóbiás Emőke Piroska, lelkipásztor |
A lelkésznő Tóbiás Emőke Piroska, aki három gyülekezetet szolgál
(Nagylak, Szemlak és Pécska) Maros megyéből származik, férje Tóbiás
Tibor György, Kispereg és Nagypereg lelkipásztora pedig Máramaros
megyéből érkezett jelenlegi szolgálati helyére.Olyan közösséget
szolgálnak itt, amely lefedi egyházmegyénk nyugati részét. Egyetlen
nagyobb gyülekezet, a kisperegi, ahol a lelkészházaspár él, innen végzik
az öt településre kiterjedő lelkészi szolgálatukat. Nagyperegen cseh
anyanyelvű református gyülekezet van, míg a Szemlakon élők anyanyelve a
német.
 |
| Imaheti gyülekezet, szinte mindenki eljött. |
A Nagylak-Szemlak-Pécska egyházközségek gyülekezeti tagjai maroknyian
vannak, mégis igénylik a hitbéli közösséget. Ennek megfelelően rendezték
meg március első hetében az Egyetemes Imahetet, első két nap Nagylakon,
szerdán Szemlakon, csütörtökön és pénteken Pécskán tartják az imaheti
alkalmakat. Az imahét lezárására szombaton délután kerül sor. A régió öt
gyülekezetének tagjai ekkor Kisperegen gyűlnek össze a Női Világimanap megtartására.
Imaheti szolgálatra Nagylakra nagy lelkesedéssel készültem. Tudtam, hogy
kevesen lesznek, de mindenki ott lesz. Az istentiszteleten való
részvételi arány valóban közel százszázalékos volt. Egyetlen idős
bácsika (egy kilencvenéves református ember) volt, aki valamilyen oknál
fogva nem tudott eljönni erre az istentiszteletre.
Izgalommal teli készülődésem annak is szólt, hogy tizennyolc évvel
ezelőtt, elsőéves teológusként már megfordultam a gyülekezet tagjai
között. Akkor szórványmissziót végeztünk teológustársaimmal. Felmértük a
marosmenti gyülekezetek lelki helyzetét. Akkor Nagylakon töltöttünk egy
egész napot, ott is aludtunk, az akkori főgondnok tömbházlakásában.
Találkoztunk olyan emberekkel is, akik bár magyar reformátusoknak
vallották magukat, de nem igazán tudtak magyarul, csak nevükben őrizték
származásukat.
Tizennyolc év után hát újra lehetőségem adódott arra, hogy megforduljak e
gyülekezetben. Tudtam, hogy azóta sokminden megváltozott, de reméltem,
hogy az emberek hite erősödött.
 |
| Istentiszteleti hely |
Belépve az istentiszteleti helynek és parókiának is helyet adó házba,
vegyültek bennem az érzések: teljesen újat láttam, s mindenben kerestem
az emlékeket. Az új tetőt kapott, belülről felújított és átalakított
épület falain aztán észrevettem egy képkeretet, ami ott volt első
látogatásom alkalmával is. Onnantól kezdve már tudtam, jó helyre
érkeztem. A kedves vendégfogadás, a gyülekezeti tagokkal való
beszélgetés, a kézfogások aztán mind hozzájárultak ahhoz, hogy örömteli
legyen ez az ünnepi imaheti alkalom.
Mivel csupán két nap az imahét Nagylakon, úgy gondoltam, hogy az idei
imahét vezérigéjét olvasva fel, szólok a gyülekezethez. Isten Lelke
által tudtam hirdetni, hogy mindannyian választott népe, megtartatásra
elhívott nemzete vagyunk az Úrnak. Ennek megfelelően kell élnünk is,
nemcsak istentiszteletek idején, hanem főleg mikor hétköznapjaink
megpróbáltatásokkal, küzdelmekkel, apró örömökkel és kisebb-nagyobb
nehézségekkel teli pillanatait éljük meg.
Az istentiszteleti együttlét gyülekezeti szeretetvendégséggel zárult. A
gyülekezeti ház előterében apró teasütemények fogyasztása közben
folytattuk az egymással való beszélgetéseket.
Végezetül egy kedves meghívásnak tehettünk eleget, a gyülekezethez
tartozó egyik házaspár otthonába hívott bennünket, hogy megvendégeljen
különböző finomságokkal. Hagyomány ez imahetek alkalmával, hogy a
vendéglelkészt egy-egy családi otthonba hívják.
Csak mikor leültünk a szépen terített asztalhoz, akkor vettem észre,
hogy a templomban is jelenlévő gyülekezetnek nagyobbik része a családi
asztal mellett is ott van.
Ilyen egy összetartó, kicsiny, de lelkes közösség.
Köszönjük vendéglátóinknak az imaheti meghívást, a vendégszeretetet,
mellyel körülvettek minket. Igazi élmény volt minden, amit velük együtt
éltünk át. Imádságainkban hordozni fogjuk az ő közösségüket is,
mindenkor hálásan emlékezve erre az együtt töltött imaheti estére,
melyben Urunk az Ő Lelke által küldött üzenetben megtartatásra hívott el
minket.
Lőrincz Lóránd-Péter