2015. november 26., csütörtök

Jézusi szeretetközösség, ahol az ember nyugalmat talál - feketegyarmatiak és nagyzerindiek budapesti kirándulása

Tartalmas, közösségformáló és hitépítő gyülekezeti kirándulás részesei lehettek mindazok a feketegyarmati és nagyzerindi, kirándulni szerető családok, gyülekezeti tagok, akik Nemes Emil feketegyarmati lelkipásztor vezetésével  november 15-én ellátogattak Budapestre, a Gazdagréti Református Gyülekezetbe. Látogatásunk célja volt betekintést nyerni a gyülekezet életébe, tapasztalatokat szerezni az Istenhez vezető utak és szolgálatok sokszínű lehetőségeiről. 
Kirándulásunk programjának első részeként részt vettünk a vasárnap délelőtti istentiszteleten, ahol az igét egy igehirdetés-sorozat részeként Lovas András lelkész hirdette Háború a nyugalomért címmel. Eszter, Jézus majd a magunk harcán keresztül, a mai korra és élethelyzetekre vonatkoztatva, körvonalazódott számunkra az, hogyan vezet a harc a nyugalomhoz, a háború a békéhez. Az ellenség erőszakkal való legyőzése csak ideiglenes nyugalmat hozhat, ez az állapot később újabb ellenségeskedésbe torkollik. Ezért nem az ellenséget, hanem az ellenségeskedést kell legyőzni. Azt a hatalmat, ami miatt újra és újra feltámad a gyilkos indulat, a másikat megsemmisíteni akaró gyűlölet a világban. Az első harc, amit meg kell vívnunk, az az önmagunkkal való harc, saját szívünk hitetlensége, lázadása, tiltakozása.
Thoma László beosztott lelkipásztor ismertette a gyülekezet megalakulásának történetét, célját és a Jézus nevében végzett szolgálatokat, amelyek alkalmával a ma egyre inkább elidegenedő, elmagányosodó, kiüresedő kapcsolatokban élő, sebzett lelkű és elveszett ember találkozhat Jézus Krisztussal. A gyülekezet kisgyermekektől idősekig minden korosztály számára lehetőséget nyújt a közösség megtapasztalására és a Jézussal való találkozásra, egy olyan közegben, ahol mindenki megérezheti Isten szeretetét. A fizikai templom épülésével együtt a gyülekezet lelki házának építőkövei is jól láthatóak a kívülállók számára. A vasárnap délelőtti istentisztelettel párhuzamosan gyermek-istentisztelet zajlik négy csoportban, koruknak megfelelően, a babapáholyban például a kisgyermekeikkel érkező szülők hallgathatják az istentiszteletet egy hangszigetelt helyiségben. Emellett működik házigazda-szolgálat, imaszolgálat, zenei szolgálat, gyerekszolgálat, játszóház, mamakör, ifiszolgálat, nyugdíjas klub, házi csoport, könyvasztal, házas kurzus, Alpha kurzus.

A szemléletes és tartalmas bemutatkozó után lehetőségünk volt, az Erdélyi Gyülekezetbe is ellátogatni. Dr. Zalatnai István vezető lelkész ismertette a gyülekezet történetét, végül pedig a délutáni áhítaton keresztül betekinthettünk a gyülekezet hitéletébe és az Úr munkájába, melyet az idehelyezett lelkipásztoron és kedves feleségén keresztül végez ezen a helyen.
Az egyre erősödő eső és kedvezőtlen időjárás sem szegte kedvünket abban, hogy e tartalmas napot egy városnéző egyórás dunai sétahajózással zárjuk. A gyönyörű városnéző útvonal szépséges látványát fokozta az esti kivilágítás, a gyönyörködés közben pedig megismerkedhettünk a város történetével és részletesebben azokkal a látnivalókkal, amelyek mellett utunk során elhajóztunk.
A késő esti órában értünk haza, hálával a szívünkben, elsősorban Isten, a lelkipásztorunk és családja iránt, de köszönjük a buszsofőrünknek is odaadó munkáját, és minden résztvevőnek, a tizennégy hónapostól a nyolcvanévesig, hogy jelenlétével hozzájárult ahhoz, hogy újból megtapasztaltuk a közösség formáló erejét. Néhányunkat már az foglalkoztat, hogy mikor lesz a következő kirándulás!

Szilágyi Ildikó