2011. szeptember 18., vasárnap

Lelkészcsaládok találkozója

Különleges lelkészértekezletre került sor szeptember 17.-én, szombaton. Az Aradi Református Egyházmegye lelkészi kara ugyanis a feketegyarmati gyülekezet és lelkipásztor hívásának eleget téve szokásos negyedéves lelkészértekezletét a Fekete-Körös partján tartotta meg. Ennek az alkalomnak különös hangsúlyt mégiscsak az adott igazán, hogy a lelkipásztorok magukkal hozták hitvestársukat és gyermekeiket is erre az alkalomra. Így aztán igazi családi nap lett ebből a találkozóból.

A megérkezés és a baráti üdvözlések után nyitó áhítattal vette kezdetét a rendezvény. Dénes József, nagyzerindi lelkipásztor az ApCsel 20, 7-12 alapján szólt a lelkészcsaládokhoz. Az első sorokban ülő lelkészcsemeték figyelemmel hallgatták az Eutikhusról szóló történetet.

Nem lehetett nekik nehéz azonosulni ezzel az ifjúval, hiszen sokszor még őket is elnyomja az álom, egy-egy hosszantartó istentisztelet során abban a templomban, ahol édesapjuk szolgál. Jó lehetett nekik hallani, a Zsoltárok könyvéből vett Igét: Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget. (Zsolt. 127, 2).

Az igei bevezető után előbb a házigazda lelkipásztor, Nagy József üdvözölte a szolgatársakat, majd Módi József, esperes köszöntötte nemcsak a lelkésztársait, de a gyermekeket és a lelkészfeleségeket is, külön kiemelve és megköszönve azt a szolgálatot, amelyet ők egy-egy gyülekezetben sokszor névtelenül végeznek.

A tulajdonképpeni lelkészértekezletre lényegében úgy került sor, hogy a lelkészfeleségek is bennmaradtak a gyülekezeti teremben, hiszen egy olyan előadás hangzott el, amely az ő érdeklődésüket kiváltképpen felkeltette. Dénes József volt az előkészítője ennek az előadásnak, hiszen a bibliai gyógyító növényeket és gyógymódokat mutatta be különböző igei alátámasztásokkal.

Az ő rövid ismertetője után került sor az előadásra, melyet Szabó József, a nagyzerindi patika egész vidék által ismert gyógyszerésze tartott a gyógynövények fontosságáról, illetve otthoni alkalmazásukról különféle betegségek legyőzésében. A gyakori betegségek bemutatása után bemutatta azokat a gyógyszereket, amelyekkel ezeket kezelik, de elmondta, hogy miképpen , és milyen gyógynövényekkel lehet kiegészíteni, és ezáltal hatékonyabbá és gyorsabbá tenni a betegségekből való felgyógyulást.

Az előadást követően Bodnár Lajos, lelkészértekezleti elnök köszönte meg a gyógyszerész úr tartalmas előadását, majd adminisztrációs ügyeiket intézték a lelkipásztorok.

Ez idő alatt a lelkészpalánták a parókia kertjében kialakított focipályán rúgták a bőrt, a tiszteletesasszonyok pedig egymással beszélték meg a gyermeknevelés sokszor nehézségekkel teli áldásait.

Ebédidőre egy asztalhoz ültek a családok, és a házigazda gyülekezet jóvoltából a parókia udvara eperfájának hűvösében igazi kerti vendéglátásra került sor. Az asztalon ott sorakoztak a grillen sütött húsok, zöldségsaláta és szalmakrumpli társaságában. Arra is kiterjedt a vendéglátók figyelme, hogy desszert is jusson mindenkinek: gyermek és felnőtt egyaránt szívesen fogyasztotta el a kora őszi forróságban a hűsítő fagylaltot.

Ebéd után olyan program következett, ami mindenkit megmozgatott. A lelkészek és gyermekeik két csapatra osztva fociztak egymással, és bizony a labdarúgó mérkőzés vége felé a fiatalabb korosztály szívóssága és kitartása döntötte el a végeredményt. Nemegyszer a Dávid és Góliát párharcából a kis Dávidok kerültek ki győztesen.


Mivel nemcsak rúgni lehetett a labdát, hanem kosarazni, röplabdázni is lehetett, a szeretteik bíztatásába belefáradt lelkészfeleségek ezekben a sportágakban is kipróbálták magukat. A homokozó, a csúszdák és az ugrálóasztal sem maradt kihasználatlanul, hiszen a legfiatalabbak ezeket az alkalmatosságokat is gyakran meglátogatták.

A délutáni órákban, elközelgett a hazautazás ideje, hiszen szinte minden lelkésznek még akadt tennivalója saját szolgálati helyén. Mindannyian hálásak vagyunk a vendégfogadóknak ezért a szép napért, és megfogalmaztuk ama vágyunkat, miszerint jó lenne gyakrabban ilyen „lelkészcsalád-találkozókat” szervezni. Már körvonalazódik is a következő ilyen alkalom, hiszen mindannyiunk számára szükség van a hivatalos jellegű találkozók mellett kicsit oldottabb, családias jellegű rendezvényekre, ahol lehetőség nyílik a testi és lelki feltöltődésre egyaránt.